Putyin telefonon tárgyalt az örmény miniszterelnökkel
Azerbajdzsán helyreállította szuverenitását Hegyi-Karabah felett a terrorellenes művelet következtében – jelentette ki szerdán Ilham Aliyev azeri elnök nemzetéhez intézett beszédében.
A tegnap délután egy óra felé indult terrorellenes művelet és sikeres befejezése következtében Azerbajdzsán visszaállította szuverenitását – hangoztatta az azeri elnök az AzTV műsorában, hozzátéve, hogy mindössze egy nap alatt elértek minden kitűzött célt.
Aliyev hangsúlyozta, hogy Hegyi-Karabah örmény lakosságára – akiket Azerbajdzsán állampolgárainak nevezett – nem neheztelnek, egyedül „a bűnöző” szeparatista vezetésükre.
Mindemellett reménykeltőként értékelte Örményország körültekintő magatartását kedden és szerdán, azzal, hogy nem avatkozott be az azeri katonai műveletbe.
Felhívta a figyelmet arra, hogy több mint száz örmény páncélos és harckocsi volt Hegyi-Karabahban. Hozzátette, hogy az azeri erők sikeresek voltak abban, hogy megvédjék a civileket és a polgári infrastruktúrát.
Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt Nikol Pashinyan örmény miniszterelnökkel. A TASZSZ orosz állami hírügynökség tájékoztatása szerint megvitatták a hegyi-karabahi helyzetet, és megállapították, hogy sikerült túljutni a konfliktus „akut” szakaszán.
A két vezető reményét fejezte ki, hogy a jövőben a karabahi helyzet a deeszkaláció irányába fog fejlődni. A TASZSZ szerint Putyin üdvözölte az ellenségeskedések beszüntetéséről és a Baku és Sztepanakert közötti tárgyalásokról szóló megállapodást.