Szijjártó Péter: A terrorizmus és az illegális bevándorlás egy tőröl fakad

Szijjártó Péter: A terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta ördögi kört alkot egymással

Óriási veszélyt jelent az Európába irányuló migrációs hullámok megerősödése, ugyanis jól látható, hogy a terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta „ördögi kört” alkot egymással – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés keretében délután részt fog venni a terrorizmus áldozatait támogató csoport ülésén, s ennek kapcsán aláhúzta, hogy ma a globális terrorfenyegetettség minden erőfeszítés ellenére is súlyosabb, mint valaha, tavaly 6700 halálos áldozatot követeltek a különböző merényletek.

Szavai szerint az okok között említhető az is, hogy a terrorizmus és az illegális migráció egyfajta „ördögi kört” alkot egymással.

– Minél súlyosabb a terrorfenyegetés, annál súlyosabb a migrációs nyomás, minél többen vesznek részt a migrációs hullámokban, annál nagyobb a sansza annak, hogy a terrorszervezetek tagjai is illegálisan el tudnak jutni a világ távoli pontjaira – jelentette ki.

Ezért a terrorizmussal szembeni küzdelmünket fokoznunk kell, mivel látjuk, hogy az Európába irányuló migrációs hullámok egyre súlyosabbak, és ezek súlyosabbá válásával a terrorfenyegetettség veszélye is jelentős mértékben nő – figyelmeztetett.

Majd hangsúlyozta, hogy miközben az ENSZ Terrorizmus-ellenes Hivatalának (UNOCT) költségvetéséből a világszervezet mindössze három százalékot vállal, a többit a tagállamoknak kell összeadniuk, Magyarország nagy hozzájárulást tett azzal, hogy Budapesten jött létre az UNOCT második legnagyobb központja. Itt jelenleg huszonöt nemzetközi szakértő dolgozik, és az iroda szerepét tovább kívánják erősíteni.

– Magyarország szerepe a globális terrorellenes küzdelemben a következő időszakban tovább fog nőni, és ez hozzá fog járulni Magyarország biztonságának javulásához is – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a magyar kormány 3,5 millió eurót adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására Szudánba az adófizetők pénzéből, azonban ebből eddig egyetlen grammnyi sem ért célba. – Sajnos továbbra is az ukrán hatóságok engedélyére várunk – mondta.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/09/szijjarto-a-terrorizmus-es-az-illegalis-bevandorlas-egyfajta-ordogi-kort-alkot-egymassal