Ukrajna az elmúlt időszakban már nem éri be bármilyen katonai segítséggel, Franciaországnak például azt üzenték, hogy ne küldjenek Mirage típusú vadászgépeket, mert szerintük azok hatástalanok a fronton.
Volodimir Zelenszkij hosszú hónapokig követelte nyugati szövetségeseitől, hogy szállítsanak vadászgépeket Ukrajna számára. Most azonban az ukrán elnök már válogat a felkínálások között.
Jurij Ignat, az ukrán légierő szóvivője nemrég felszólította Franciaországot, hogy ne küldjenek Mirage típusú vadászgépeket, mert azok véleménye szerint haszontalanok.
Minden segítség fontos számunkra, de nem Mirage 2000-ek formájában – jelentette ki Ignat.
Az ukrán légierők szóvivője ezt követően becsmérelni kezdte a francia gyártmányú repülőgépet, haszontalannak nevezte azt, valamint kijelentette, hogy ennél sokkal jobb vadászgépek is rendelkezésre állnak Európában.
Hasonlóan vélekedett egyébként az amerikai A–10-es harci gépekről is, amelyeket szerinte az oroszok egyszerűen el fognak pusztítani a fronton. Hozzátette, hogy az ilyen vadászgépekkel csak az ukránok idejét vesztegetik és a pilóták energiáját pocsékolják el.
Mindez egészen megdöbbentő annak a fényében, hogy Ukrajna háborúban áll, minden segítséget meg kellene becsülniük, ennek ellenére válogatnak a felkínált lehetőségek közül, mintha éppen a hétvégi bevásárlást folytatnák.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230921-zelenszkij-megorult-a-lengyelek-utan-megtamadta-a-masik-nagy-szovetsegeset-is