A nyomozás első eredményei azt mutatják, hogy az oroszországi Belgorodi területen lezuhant Il–76-os repülőgépet Ukrajna területéről légvédelmi rakétatámadás érte – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtök este a Telegram-csatornáján.
Az SZK közölte, hogy az ügyben terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást.
„Nyomozati eljárások együttese zajlik, amelyek célja azon személyek azonosítása az ukrán fegyveres alakulatokban, akik részesek voltak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – áll a közleményben.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az Izvesztyija című orosz lap híroldalán csütörtök este megjelent nyilatkozatában közölte, hogy Oroszország idejében tájékoztatta Ukrajnát az ukrán hadifoglyoknak az Il–76-os repülőgéppel történő szállításáról.
Elmondta, hogy a lezuhant gép törzsének maradványain roncsoló elemek nyomait találták meg, a nyomozók pedig annak meghatározásán dolgoznak, hogy ezek milyen fegyverektől származnak. Hozzátette, hogy a feketedobozokat is megtalálták.
A RIA Novosztyi hírügynökség előzőleg a mentőszolgálatokra hivatkozva azt jelentette, hogy a lezuhant IL–76-os roncsain több száz, ukrán rakéta roncsoló elemeitől származó bemeneti lyukat találtak. A szilánkok egy része a géptörzs burkolatában rekedt, sok pedig áthatolt rajta.
Az incidenst a gépen senki sem élte túl.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240125-orosz-hatosag-ukrajnabol-erte-raketatamadas-az-ukran-hadifoglyokat-szallito-repulogepet