Március 31-ig a Bundeswehrnek be kell mutatnia a “német hadműveleti tervet” – egy stratégiai titkos dokumentumot az Oroszországgal való konfliktus esetére – írta a Bild.
Megjegyzik, hogy a Bild rendelkezésére álltak a fenti több száz oldalas terv első részletei.
A Bundeswehr szakértői feltételezik, hogy Nyugat-Németország nem lesz közvetlen kapcsolatban a frontvonallal, hanem a tranzitország szerepére szorítkozik – tankokat, rakétákat és más fegyvereket rajta keresztül szállítanak majd a frontra.
A terv szerint a szállításhoz külön autópályákat és vasúti pályákat különítenek el, amelyeket lezárnak a polgári forgalom elől. A hadsereg a stratégiai fontosságú utakon, vasútállomásokon és kikötőkben fog állomásozni, hogy megvédjék a szállítást az esetleges támadásoktól.
A kezdeti szakaszban a legnagyobb fenyegetést a kibertámadások (pl. erőművek vagy mobiltelefon-hálózatok ellen), a szabotázs (pl. a vasút ellen) és a dezinformációs kampányok jelentik.
A dokumentum kidolgozói szerint a magánvállalatoknak támogatniuk kell majd a Bundeswehrt, különösen a tankokhoz szükséges üzemanyaggal és katonai felszereléssel kell ellátniuk. Az államnak szerződéseket kell majd kötnie cégekkel a hadsereg vízzel és élelmiszerrel való ellátására is.
A polgároknak önkéntesnek kell majd jelentkezniük, mert a NATO-nak sok katonára lesz szüksége a keleti szárnyán, és maga Németország is hiányt szenved, például az erőművek védelmére. Az önkéntesek a javaslat szerint a létszámhiányt pótolnák – akár hat ezredet is felállítanának.
Az átlagpolgároknak pedig saját maguknak kell majd pincében vagy garázsban óvóhelyeket építeniük. Most egész Németországban csak 579 bunker áll rendelkezésre.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240127-bundeswehr-valsagterv-a-nemetek-nem-fognak-a-sajat-teruletukon-harcolni-oroszorszag-ellen