Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál – jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter.
Ukrajnában építik meg Európa legnagyobb atomerőművét. A tervek szerint a Hmelnickij atomerőműben további négy atomreaktorblokk épül nyugati segítséggel. Az erőmű meglévő két blokkja egyenként 1000 megawatt bruttó teljesítményű szovjet tervezésű reaktorral rendelkezik.
A Hmelnickij atomerőmű Ukrajna négy atomerőműve közül a legkisebb.
Hatreaktoros kapacitásával pedig ez lesz a legnagyobb Európában, és még a zaporizzsjai atomerőműnél is nagyobb teljesítményű – mondta az energiaügyi miniszter. Az építkezés a tervek szerint idén kezdődik. A hármas és a négyes reaktor szovjet tervezésű, VVER–1000 típusú lesz, a további kettő pedig az amerikai Westinghouse AP–1000-es reaktorával épül meg.
Az erőmű az épülő négy reaktorral együtt összesen több mint 6200 megawatt teljesítményű lesz. A miniszter elmondása szerint a bővítés kompenzálja majd az elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű kapacitását.
Az orosz–ukrán háború közel két évvel ezelőtti kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-termelésének több mint 50 százaléka nukleáris energián alapult.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/01/itt-epulhet-europa-legnagyobb-atomeromuve