Tucker Carlson Moszkvába látogatott

Bár hivatalos megerősítés még nincs a közelgő találkozóról, az nem lehet kétséges, hogy Tucker Carlson Putyin kedvéért érkezett az országba, írja az orosz sajtó.

Vlagyimir Putyin orosz elnök utoljára közel három éve adott interjút az amerikai médiának. Tucker Carlson ismert amerikai jobboldali véleményvezér látogatása azonban messze túlmutat egy egyszerű interjún egy nehéz időszakban, hiszen Tucker Carlson is több, mint egy újságíró, írta a RIA Novosztyi.

Amerikaiak milliói hallgatnak a szavára, aki akár potenciális politikusként is számba jöhet. Carlson már régóta a jelenlegi amerikai belpolitikai patthelyzet egyik ikonikus figurájává vált, ezért is okoz ekkora szorongást a tengerentúlon a moszkvai útja.

Az Egyesült Államokban máris árulónak nevezik, akit ki kellene tiltani a hazájából, írta a RIA Novosztyi.

Carlson nemcsak a Bidennel szembeni kritikájával szerez pontokat, hanem azzal is, hogy egy nagyon konkrét ideológiai és politikai irányvonalat képvisel. Az, hogy Tucker Carlson következetesen bírálja az USA Ukrajnának nyújtott támogatását, sok amerikai véleményével egyezik.

Mint arról lapunk is beszámolt, a médiaszemélyiség az Izvesztyija című orosz napilapnak adott interjújában elmondta, miért érkezett az Orosz Föderációba. Kijelentette, szereti Moszkvát, és szépnek tartja az orosz fővárost.

Látni akartam, annyit olvastam róla. Beszélni akartam az emberekkel, és látni, hogyan működnek a dolgok – magyarázta Carlson.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/tucker-carlson-putyin-interjuert-erkezhetett-moszkvaba