“Moszkvában vagyunk, hogy interjút készítsünk Putyinnal. Hamarosan megtesszük” – mondta az X közösségi oldalon közzétett videóüzenetben.
Tucker Carlson azért döntött ilyen lépés mellett, mert az amerikaiak „teljesen nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik Oroszországban és Ukrajnában”.
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok lakosságának minden joga megvan ahhoz, hogy “mindent megtudjon” arról a konfliktusról, amelyben “amelyben érintett” – közölte a ria.ru.
Carlson azt is elmondta, hogy a Fehér Ház kétszer próbálta szabotálni Putyinnal készített interjúját. Elmondása szerint ez először három éve történt, másodszor mostanában.
“Majdnem három évvel ezelőtt a Biden-adminisztráció illegálisan kémkedett a szöveges üzeneteink után, majd kiszivárogtatta azok tartalmát a hírmédia csatlósainak. Ezt azért tették, hogy leállítsák az általunk tervezett Putyin-interjút. Múlt hónapban – egészen biztosak vagyunk benne, hogy megint pontosan ugyanazt csinálták, de ezúttal mégis Moszkvába jöttünk” – tette hozzá az újságíró.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy csapata egyetlen csoporttól vagy kormánytól sem vett fel pénzt a moszkvai útra, hanem mindent maguk fizettek.
Carlson szerint Elon Musk amerikai vállalkozó megígérte, hogy nem blokkolja az interjút, miután megjelent az X közösségi oldalon.
Ezenkívül a videó megjelenik az újságíró honlapján, és ingyenesen megtekinthető. Carlson megígérte, hogy szerkesztés nélkül közzéteszi ezt a felvételt.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240207-hamarosan-putyinnal-interjuzik-tucker-carlson