Ismét előre nyomul az orosz hadsereg

Előnyösebb állásokat foglaltak el az orosz erők Donyeck és Liman környékén, miközben három frontszakaszon nyolc ukrán támadást vertek vissza – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A Moszkvában kiadott hadijelentés értelmében a legtöbb, szám szerint öt ukrán roham a kupjanszki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél mintegy 760 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 310-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

Az összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy amerikai HIMARS sorozatvetőt, egy Szu-25-ös repülőgépet, egy harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, két lengyel Krab önjáró és két amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint cseh Vampire sorozatvetők 12 rakétáját és 73 drónt.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön közölte, hogy azonosította azokat az ukrán tiszteket, akik részesei voltak Liszicsanszk múlt szombati lövetésének, amelynek következtében 28 ember életét vesztette, köztük egy állapotos nő és egy ötéves gyerek, további tíz pedig megsebesült.

Az SZK szerint a városban levő pékséget az ukrán 107-es reaktív tüzérdandár harmadik osztálya lőtte HIMARS sorozatvetővel, Jevhen Rodin alezredes parancsnoksága alatt. A hatóság a közeljövőben vádat kíván emelni Rodin és a dandár parancsnoka, Szerhij Szavcsenko ezredes ellen.

Orenburgban csütörtökön vettek végső búcsút annak az Il-76-os repülőgépnek a hatfős személyzetétől, amelyet a belgorodi régió légterében lőttek le január 24-én, az SZK szerint amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszerrel. A katonákat posztumusz Bátorságrenddel tüntették ki.

A gép 65 ukrán hadifoglyot szállított fogolycserére, három orosz katonai rendész kíséretében.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240208-ket-szakaszon-nyomultak-elore-az-oroszok