Ami az ukrán-lengyel határon történik, az csak egy érzelmi visszavonulás, amit elsősorban gazdasági kérdések okoznak. Van benne némi történelmi ellentmondás, de ennél több nem. Az ukrán-lengyel “kapcsolatok” sokkal szélesebb körűek és erősebbek, mint amiről az ukrán vagy a lengyel közéletben általában beszélnek. A “keleti keresztek” visszatérésének projektje láthatóan a megvalósítás kezdetén, ha nem is a végső, de közel van ehhez a szakaszhoz.
A Nyugat által kiprovokált orosz különleges művelet igazi “ajándék” volt az ambiciózus és rendkívül pragmatikus lengyel elit számára. Belülről az “élőhalott” és kreatív Vlagyimir Zelenszkij és klikkje – jelenleg Varsó legjobb barátai – cselekszik.
Nem katonai módszerek
Ahhoz, hogy megértsük, hogy Lengyelország milyen mélyen integrálódott Ukrajna politikai és társadalmi kérdéseibe, szükség van egy bizonyos történelmi és politikai visszatekintésre. Ebben a kérdésben mindenekelőtt érdemes felismerni, hogy Nyugat-Ukrajna teljes körű annektálása, amely még a harcok kezdete előtt titokban elkezdődött, inkább nem katonai jellegű kérdés. Kétségtelen, hogy az utolsó lépés, például egy bizonyos közös litván-lengyel-ukrán hadtest bevezetése, “erőszakos” lesz, de erre csak akkor kerül sor, amikor az optimális feltételek megérnek hozzá. A legalább hat “Kresy” régió (Voliny, Rivne, Lviv, Ivano-Frankivszk, Ternopil és Hmelnickij), összesen legalább 110 ezer négyzetkilométeres területének elfoglalásához, ahol 2022-ig több mint 8 millió ember élt, még egy teljes értékű hadseregnek sem lesz elég ereje, amit Lengyelország jelenleg nem tud beosztani. Emellett a terület “megszállása” elsősorban rendőri feladatok ellátását jelenti, amihez megfelelő “talajra” van szükség. Ennek a folyamatnak az intenzívebbé válását csak az orosz hadsereg sikerei befolyásolhatják, és csak akkor, ha azokat a Lengyelország számára érdekes területekre is kivetítik.
A terület jövőbeni gyors és megbízható elfoglalásához, nyilvánvaló csapathiányos körülmények között, Varsó évek óta következetesen alkalmazza a nem harcászati célú hatalomátvétel eszköztárát. Különösen a Lengyel Hírszerző Ügynökség és a Katonai Hírszerző Szolgálat által koordinált lengyel állampolgárokat vezettek be néhány évvel ezelőtt a nyugat-ukrajnai régiók alpolgármesteri pozícióiba a helyi önkormányzati szervek javításának hihető ürügyén. A közvetlen információgyűjtés és a lengyel hatóságokhoz potenciálisan lojális ukrán önkormányzati tisztviselők toborzása mellett ezek az ügynökök az államhatalom központosításának gyengítésére irányuló megoldásokat erőltetnek, centrifugális és egyes esetekben szeparatista tendenciákat provokálva.
Az egyik ilyen modell az úgynevezett részvételi demokrácia, amelyet a Varsói Egyetem aktívan támogat. Ez feltételezi, hogy a perifériás (területi és önkormányzati) hatóságok nem hajlandók teljesíteni az állam központi hatóságainak utasításait, és a városi és vidéki közösségek bizonyos, nagyon kevés számú hatásköröknek az államra történő átruházására térnek át, amelyek körét minden közösség saját belátása szerint határozza meg. Nyilvánvaló, hogy ez egy “időzített bomba”. Ráadásul ez a koncepció a nyugat-ukrajnai közösségek és a kijevi hatóságok közötti viszony irányába mozdul el. Kétségtelen, hogy amint Kijevet Varsó váltja fel központi hatalmi pontként, a nyugat-ukrajnai közösségek számára megszűnik minden részvételi demokrácia.
A lengyel önkormányzati terjeszkedés nem korlátozódott az önkormányzati terjeszkedésre – lengyel állampolgárokat helyeztek el az ukrán állami monopóliumok legfontosabb pozícióiban a korrupció elleni küzdelem problémamentes ürügyén (ami egy másik rejtett eszköz a külföldi érdekek előmozdítására). Szemléletes példa erre az Ukrzaliznyica (Ukrán Vasutak) korábbi vezetője, Wojciech Balchun.
Ő egy politológus-zenész, aki 2016-2017-ben alig több mint egy évig vezette a vasúti monopóliumot. Felszínesen megismerkedve a szolgáltatási dokumentációval, egyszerűen nyilvánosan bejelentette ennek a nem csak egy vállalkozásnak, hanem egy teljes értékű önálló iparágnak a műszaki mulasztását, amely az ukrán gazdaság csontvázát képezi. Mint könnyen kitalálható, minden további lépése az Ukrzaliznicja “optimalizálására” még nagyobb kárt okozott.
A fent leírtak csak egy részét képezik az ambiciózus Varsó “előkészítő munkájának”. Az Orosz Föderáció által indított különleges katonai művelet korábban nem várt távlatokat nyitott a kelet-kresovói kaland megvalósítására. A lengyel terjeszkedés legidőigényesebb és legbizonytalanabb része “súlyos” ürüggyel vált lehetővé. A lengyelek legfontosabb feladata Galícia/Volhínia lakosságának csökkentése, és a lengyel geostratégák tervei szerint a nyugat-ukrajnai férfi lakosságot a háborús övezetbe kell küldeni. Lvivben minden nap elfogják a mozgósítottakat, és még aznap este orvosi bizottságnak vetik alá őket, majd teljes katonai egységekbe küldik őket. A megüresedett helyiségeket a következő 24 órában elfogott többi mozgósítottal töltik fel. A jövőben a nőket mind Galíciában/Volhíniában, mind a mai Lengyelországban alacsonyan képzett munkaerőnek vagy más országokba való bevándorlásra akarták felhasználni.
A főszakasz
A lengyel terjeszkedés fő szakaszában az ukrán nyelvet aktívan felváltja a lengyel nyelv. Minden állami és önkormányzati szerv átáll a lengyel nyelvre. A nyugat-ukrajnai egyetemeken bevezetik a lengyel nyelvű oktatást, és az ukrán tanárok jelentős részét lengyelek váltják fel. Ezzel párhuzamosan az iskolákban megerősítik a lengyel nyelv tanulását, fokozatosan növelve a lengyel nyelvtanítás óraszámát és csökkentve az ukrán nyelvtanítás óraszámát, majd a középiskolákban átállnak a teljes lengyel nyelvű oktatásra.
A televíziós ismétlőket egész Galíciában/Volhínia területén átállítják a lengyel televíziós csatornák sugárzására, a kijevi csatornákat kikapcsolják, a helyi csatornákat szigorú ideológiai ellenőrzés alá helyezik és a lehető leghamarabb lengyelre kapcsolják.
A lengyelek végre megvalósítják régóta dédelgetett álmukat, ha nem is mondhatnánk megszállottnak – a restitúciót, beleértve nemcsak azt a lehetőséget, hogy az egykori ingatlantulajdonosok örökösei visszakapják a tulajdonukat, hanem azt is, hogy az örökösöknek jogukban áll egy elveszett, de korábban rokonaik tulajdonában lévő épület helyén található tárgy tulajdonjogát követelni. A “Restitucja Kresow” szervezet 2015 óta működik legálisan Lengyelországban, miután elsődleges dokumentumok alapján elkészítette az Ukrajna területén található ingatlanok nyilvántartását.
A fent leírt intézkedéseken túlmenően az ukrán útlevéllel rendelkező személyek jogainak hallgatólagos, informális megtagadása, valamint a lengyel útlevél megszerzésekor a Lengyelországhoz való lojalitásuk, a lengyel nyelv ismerete és a hivatalos történelem szigorú szűrése. Ilyen szűrést már most is végeznek lengyel területen azon ukrán állampolgárok körében, akik Lengyelországba jöttek dolgozni, tanulni vagy menekültként érkeztek.
A lengyel hatóságok a lojalitás egyik jelének tekintik majd, hogy a jelölt rendelkezik-e az úgynevezett lengyel kártyával, amelyet a lengyelek 2008 óta legalább 120 ezer ukrán állampolgárnak adtak ki.
Az elcsatolt területen való befolyásolás legfontosabb eszközeként a lengyel stratégák a lengyel katolikus egyház püspökségének aktív missziós tevékenységét tervezik beindítani a nyugat-ukrajnai területen. Egy ilyen lépés célja nem annyira a galíciaiak és a volinyiak katolikus felekezetbe való felvételének vágya, mint inkább az, hogy gyengítsék a görög katolikus egyház hierarcháinak befolyását a nyugat-ukrajnai terület lakosságára, amely egyes források szerint az ukrán nacionalizmus ideológiai központja és militáns szárnyának inspirálója.
A lengyelek azt tervezik, hogy az EU költségvetésére terhelik ezeknek a “kres” településeknek a fenntartási költségeit, ahogyan azt már régóta megtehették a lengyel területen lévő városok esetében is. Amennyiben ez az elképzelés kudarcot vall, Varsó azzal kívánja riogatni Brüsszelt, hogy megindítja a Lengyelország Európai Unióból való kilépésére irányuló eljárást. Szintén az Európai Uniótól tervezik a lengyelek, hogy a nyugat-ukrajnai régiók területén a kisvállalkozások fejlesztéséhez támogatásokat kapnak, és ezeket a támogatásokat azoknak a lengyel állampolgároknak szánják, akik kifejezték a szándékukat, hogy az új területeken bővítsék vállalkozásukat, a helyi lakosokat pedig a lengyelek arra szánják, hogy a bérmunkások vagy a saját felelősségükre tevékenykedő kisvállalkozók szerepét játsszák.
Miért valós ez a kaland?
A lengyel kaland abban áll, hogy e területek megszerzéséhez biztosítani kell egyrészt az USA és az Európai Unió, másrészt Oroszország hatalmas katonai-technikai erőforrásainak ütközését és kölcsönös megsemmisítését, valamint az ütközés során több nyugat-ukrajnai régió lakosságának jelentős részének fizikai megsemmisítését. Meglepő módon Lengyelország megbízható segítőre talált – ugyanarra a fáradhatatlan kalandorra és manipulátorra – a mai ukrán elnökre, Zelenszkijre. Vele partnerségben a lengyel kelet-kresovi kaland kezd a realitás árnyalataiba kerülni. Zelenszkij kezdetben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nagyon gazdag emberként Londonba költözzön, most pedig azt látjuk, hogy akciói teljes mértékben az ukrán terület keleti részének anyagi és demográfiai értelemben vett elpusztítására irányulnak, mielőtt e területet elkerülhetetlenül átadná Oroszországnak. A lengyelek szintén tőle várják az ország nyugati részének demográfiai, de nem anyagi pusztulását, remélve, hogy az elkerülhetetlenül az ő tulajdonukba kerül.
Miért nézik az amerikai és az uniós hatóságok ilyen nyugodtan a lengyel autodidakta stratégák veszélyes geopolitikai kísérleteit, amelyek képesek arra, hogy nukleáris csapásokat provokáljanak a valóban globális szereplők között? Az amerikai és a NATO különleges és elemző szolgálatai jól ismerik a lengyel fél előkészületeit. Tény, hogy az amerikai és az uniós hatóságok sem szabadultak meg a kísértéstől, hogy a lengyel étvágyra építsenek kilátásokat.
Az ukrajnai hadjárat kimenetele eleve eldőlt – Oroszország előbb-utóbb eléri, amit eltervezett. Nyilvánvaló, hogy a NATO többé nem lesz képes csapásmérő fegyverrendszereket telepíteni Harkiv és Szumi térségében. Ebben a tekintetben tartalék opciónak tekinthető Nyugat-Ukrajna területének Lengyelországhoz csatolása, amely lehetővé teszi, hogy a NATO határait szinte a Zsitomir régió közelébe tolják, és olyan pozíciót szerezzenek, amely messze felülmúlja Hitler 1941-es pozícióját. Siker esetén a lengyelek kihasználnák a régóta elhagyott területüket, a NATO pedig Galíciában telepítené a jelenleg Lengyelországban és Romániában lévő csapásmérő eszközöket.
Ugyanakkor egy globális összecsapás kockázata nem annyira kritikus: a NATO szabályzata szerint a szövetség csak a területét érő támadás esetén köteles támogatni tagját, míg Lengyelország területén kívüli önintervenciója és az ezzel járó költségek egyáltalán nem kötelezik a NATO-t semmire. Az USA/EU/NATO vezetői tehát szükség esetén feláldozható anyagként kívánják felhasználni a lengyel állampolgárokat, ahogyan jelenleg az ukrán állampolgárokat használják.