Szankciólistán a Biden család

Az orosz külügyminisztérium listái azoknak az amerikai állampolgároknak a nevét tartalmazzák, akik nem léphetnek az Oroszországi Föderáció földjére. Itt található a Biden család több tagja is és Barack Obama korábbi amerikai elnök is. A lista bővül, és amerikai civil szervezetek is szerepelnek rajta.

Két tiltólistát tett közzé csütörtökön az orosz külügyminisztérium, melyek azoknak az amerikai állampolgároknak a nevét tartalmazzák, akiknek beutazását megtiltják Oroszországba – számolt be Telegram-csatornáján a tárca.

„Az Egyesült Államok hatóságai által az orosz állampolgárok ellen a Kreml és a különleges katonai művelet támogatása miatt bevezetett, egyre szélesebb körű szankciók megtorlásaként az Oroszországi Föderációba való beutazást 227 olyan amerikai előtt zárják le, akik részt vesznek az Egyesült Államok jelenlegi kormányának oroszellenes irányvonalának kidolgozásában, végrehajtásában és igazolásában, valamint az oroszellenes akciókban közvetlenül érintettek előtt” – írta közleményében a külügyminisztérium.

A listán olvasható nevek állandó jelleggel szerepelnek – mind olyan személyek, akik az amerikai végrehajtásban tevékenykednek, továbbá a az üzleti élet, a média és a tudományos élet alakjai, valamint akik részéről rendszeresek „az ellenséges támadások“, Oroszország kül- és belpolitikájával kapcsolatos kitalációk, vagy egyenesen rágalmazásokat terjesztenek.

A listán többek között olyan nevek szerepelnek, mint Kathryn Huff, az amerikai nukleáris energiáért felelős helyettes államtitkár, továbbá temérdek amerikai egyetem professzorai munkatársai.

A második listán pedig több mint kétezer amerikai állampolgár neve olvasható, számukra már korábban megtiltották a beutazást Oroszországba. Ezen szerepel például a Biden család több tagja is: Joe Biden amerikai elnök, a felesége, lánya, fia és testvérei. Megtalálhatjuk korábbi amerikai elnök, Barack Obama nevét vagy Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterét is, aki Bill Clinton egykori amerikai elnök felesége.

A közlemény kiemelte: Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánít számos olyan amerikai humanitárius civil szervezetet, amelyeket az USA moszkvai nagykövetsége „befolyásoló ügynökök” toborzására használ. „Az orosz tiltólista jelenlegi bővítése többek között azt a célt szolgálja, hogy Washington reflexszerűen tudatosítsa azt az egyszerű igazságot, hogy bármilyen agresszív kísérlet nem marad büntetlenül, és határozottan visszavágnak neki” – olvasható a bejegyzésben.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/03/moszkva-tiltolistajara-kerult-a-biden-csalad-tobb-tagja