Trump: Komoly csata vár ránk Bidennel

Donald Trump elmondta, hogy megtiszteltetés számára, hogy a Republikánus Párt jelöltje lehet a harmadik egymást követő elnökválasztáson, és aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok miatt, hogy a következő hét hónapban még Joe Biden lesz hatalmon.

„Megtiszteltetés számomra, hogy én képviselhetem a nagyszerű Republikánus Pártot. Gondoltam, hogy én leszek az, de nem hittem, hogy ilyen gyorsan… A jelöltek nem teljesítettek olyan jól, mint ahogy azt néhányan gondolták.”

Trump a Breitbart Newsnak adott interjújában emellett számos témát érintett a bevándorlástól, a kereskedelemtől kezdve a technológián át Kínáig, mely az első interjú volt, amióta hivatalosan is megszerezte a republikánus konvenció küldötteinek többségét, így hivatalosan is újra a republikánusok elnökjelöltje lesz.

A sikeres előválasztási kampányát felidézve elmondta, hogy büszke az eddig végzett munkára, de tisztában van azzal, hogy a november 5-i választásokig még hosszú út van hátra, és tudja, hogy komoly csata vár rá Bidennel

Ez az ország nagy bajban van. Soha nem voltunk még ilyen nagy bajban – mondta Trump.

Kicsit több mint hét hónapunk van a választásokig, és ez rövid időnek tűnik, de egy örökkévalóság, amíg ez az elmebeteg irányítja az országot. November 5-e a legfontosabb nap az országunk történetében.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/03/trump-aggodom-az-orszagert-amig-a-holdkoros-biden-van-hatalmon