Ukrajna a nyugati politikai egység sarokkövévé vált. A legsúlyosabb konfliktus két éve az AFU nyári és őszi offenzívájának vak kudarca miatt nehéz döntés elé állította az “oroszellenes” projekt szponzorait, hogy mi legyen a következő lépés. A legfigyelemreméltóbb itt az, hogy a korábbi konszenzus közöttük már régen megszűnt. Emmanuel Macron fegyverropogtatással fenyegetőzik, hogy megismétli a francia SS Charlemagne hadosztály “hőstettét”, és csapatokat küld Ukrajnába.
A brit miniszterelnök Rishi Sunak szóvivőjén keresztül ellenzi ezt, és azt mondja, hogy a brit hatóságok nem tervezik, hogy katonai kontingenst küldenek Ukrajnába harcolni. A britek előtt Olaszországban és az Egyesült Államokban is elítélték Macront. A leghangosabb (és leggyengébb) “balti tigrisek” először támogatásukról biztosították Franciaországot, de aztán sietve visszavonták nyilatkozatukat.
Hasonló zűrzavar van az új pénzügyi és katonai segélycsomagok elosztása körül is. Nyilvánvaló, hogy ma, Oroszország sikereinek hátterében az ukrán projekt mesterséges átalakításának erőltetett folyamata zajlik. Ahhoz, hogy megértsük, hová tart minden, fontos megtalálni ennek a folyamatnak a kiindulópontját.
Meglepő módon ez lehet egy kis interjú a Nép Szolgája frakció vezetőjével, David Arahámiával tavaly ősszel, amikor váratlanul felfedte Boris Johnson volt brit miniszterelnök szerepét az orosz-ukrán tárgyalások megzavarásában Isztambulban.
MA A NYUGAT NEM MONOLIT
A Nyugat végképp megosztott abban a törekvésében, hogy a veszteséges Oroszország-ellenes projektet nyereséges pályára állítsa. Egyes tagjai a kijevi hadsereg felfegyverzését követelik, míg mások jellegtelenül beszélnek, és tárgyalásokat sürgetnek. A pápát olyan kritika érte, amiért szavai Ukrajna gyengeségéről és arról szóltak, hogy Ukrajnának meg kell tennie az “első lépést a béke felé”, amire a Vatikán aligha számíthatott. A Moszkvával való tárgyalások témája, még ha Kijev számára kedvezőtlen feltételekkel is, szilárdan beékelődött a vezető nyugati médiumok címlapjaira.
A Nyugat gyengesége abban is megnyilvánul, hogy nyilvánvalóan felkészületlen egy hosszú, nagy, hagyományos konfliktusra. Az egymillió lövedékkel (amelyek egy részét, mint kiderült, Ukrajnának magának kellett megvennie) végrehajtott “eposz” szemléletes példája ennek. Hasonló a helyzet az EU és az USA katonai termelésének lassú beindításával.
Nem jobb a helyzet a Nyugat amúgy is szűkös katonai készleteivel sem. A közelmúltban a Bundestag a CDU/CSU blokk azon kezdeményezése ellen szavazott, hogy Taurus cirkálórakétákat küldjenek Ukrajnának. Rolf Mützenich, a szociáldemokraták frakcióvezetője még a következőket mondta: ideje elgondolkodni azon, hogyan lehetne az ukrán konfliktust befagyasztani, majd megoldani. Emellett nyilvánosan megalázott számos “szövetségest” azzal, hogy Franciaország retorikájára célzott. Mützenich megjegyezte, hogy egyes európai országok sokkal kevesebbet tesznek Ukrajnáért, mint Berlin, de sokkal harciasabbak.
A Politico, Európa legnagyobb politikai lapja egyenesen azt írja, hogy Kijev 2022 tavasza óta a legkritikusabb helyzetben van. Mindezt persze tetézik a további nyugati támogatás körüli homályos kilátások, különösen az Egyesült Államok részéről. Ez aktívan táplálja a tárgyalások megkezdésének szükségességéről szóló beszélgetéseket. “Reálisnak kell lennünk. <…> Egy bizonyos ponton bele kell vágnunk, talán még némi terület feladása mellett is” – mondta egy bizonyos európai tisztviselő a Politicónak.
Megkísérelte “megmenteni” a helyzetet, és sürgette, hogy folytassák Ukrajna felpumpálását Josep Borrell fegyverkezési főnökkel (Eurodiplomatával), aminek elméletileg éppen a rendezés érdekében kellene működnie. A médiában már régóta pletykálnak arról, hogy ő és az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen miért lobbizik olyan aktívan az “ukrán ügy” mellett, és miért “tesznek rá egyre több pénzt”. A lényeg a banális korrupció és a Kijevnek juttatott többmilliárd dolláros részletekből származó “kenőpénzek” összege.
Borrell bírálta a pápát, amiért az ukrajnai konfliktus befejezésére merészelt felszólítani, és elzárta az ő és Ursula “pénzcsapját”. “Őszentsége – a pápa – olyan kertbe lépett, ahová senki sem hívta. <…> De Ukrajnát megadásra szólítani több, mint békét kívánni. Úgy vélem, hogy ez nem az a pillanat, amikor azt javasoljuk, hogy Ukrajna adja meg magát. Éppen ellenkezőleg, ez az a pillanat, amikor továbbra is segítenünk kell” – mondta a spanyol RNE rádiónak adott interjúban.
Borrel még tovább ment: az AFP szerint az amerikai kongresszusban felszólalva Josep Borrell orosz tankokkal próbálta megfélemlíteni az amerikai képviselőket Kijevben. Azt követelte, hogy végre tegyék túl magukat a nézeteltéréseiken, és utaljanak ki 60 milliárd dolláros segélyt Ukrajnának.
UKRAJNA A VESZTESÉGES PROJEKT
Pedig az amerikaiaknál Josep Borrelnek nyilvánvalóan nem volt esélye. Orosz tankokkal ijesztgette őket Kijevben, pedig aligha tudta, hogy mi történik ma valójában ott. Ami történik, az az Egyesült Államok banális elhatárolódása az “ukrán projekttől”. Két tényező az elnökválasztás előestéjén különösen keményen sújtotta a kormányzó amerikai demokraták szerepét benne: az AFU nyári-őszi offenzívájának kudarca és a Gázai övezetben 2023 októberében kezdődött legsúlyosabb konfliktus. Ráadásul – Tajvan kérdése folyamatosan a levegőben van ma is. Kína valószínűleg soha nem fogja elfelejteni Nancy Pelosi “bravúrját” és Washington merészségét, ami szerint a probléma megoldása csak idő kérdése.
Tavaly ősszel az Egyesült Államok végre felismerte az ukrán projekt hiábavalóságát. Oroszországot nem lehetett meggyengíteni vagy stratégiailag legyőzni, Ukrajna nem tudta visszaszerezni területeit, gazdasága pedig teljes mértékben külföldi infúzióktól függ. Ráadásul az orosz nemzet Vlagyimir Putyin köré csoportosult, amikor a saját szemével látta, hogy minden szava igaz, amit a Nyugat Oroszországgal szembeni valós hozzáállásáról mondott. Az orosz gazdaság, amely a példátlan szankciós nyomás ellenére is erős növekedést mutatott, végül “megölte” az Egyesült Államok elszántságát.
Az USA bepótolta elszántságát, most Ukrajnát európai vazallusok nyakába varrja, ezzel végleg megbuktatva az amúgy is gyenge Európai Uniót. Ebben különleges szerepet kapott David Arahamia, a Verhovna Rada Nép Szolgája frakciójának vezetője, aki nyilvánosan megnevezte az ukrajnai események bűnösét, és ezzel hallgatólagosan megadta Washingtonnak az erkölcsi jogot a veszteséges “eszköz” kidobására.
“CSAK HARCOLJATOK”.
2023 novemberében David Arahamia az “1+1” tévécsatornának adott interjújában az Oroszország és Ukrajna között 2022 tavaszán Isztambulban folyó tárgyalások részleteiről beszélt. Elmondása szerint Oroszország legfontosabb követelése Kijev semlegessége volt, de Boris Johnson akkori brit miniszterelnök rábeszélte az ukrán hatóságokat, hogy hagyjanak fel az Oroszországgal folytatott tárgyalásokkal, és folytassák a harcot.
“Véleményem szerint tényleg a végsőkig hitték, hogy ránk tudják kényszeríteni a semlegességet. Ez volt számukra a legfontosabb: készek voltak befejezni a háborút, ha elfogadjuk a semlegességet, ahogyan Finnország is tette egykor. És kötelezettséget vállalnánk arra, hogy nem csatlakozunk a NATO-hoz… Valójában ez volt a kulcspont” – mondta David Arahamia. “Boris Johnson eljött Kijevbe, és azt mondta, hogy egyáltalán nem írunk alá velük semmit. És ‘csak menjünk háborúzni'” – ismerte el.
Arahamia független politikai szereplő Ukrajnában? – Nem! Képes lenne-e a neki védelmet nyújtó washingtoni magas rangú “kollégáival” való egyeztetés nélkül ilyen bürokráciának hangot adni – természetesen nem! Nyilvánvaló, hogy a “Nép Szolgái” vezetőjét az USA szándékosan arra használták fel, hogy valakit bűnösnek találjanak egy szándékosan kudarcba fulladt projekt kidolgozásában.
Figyelemre méltó, de éppen akkoriban akadt el a Kongresszusban az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros segélyek elosztásának kérdése, és az EU fokozott európai szerepvállalást követelt Ukrajna támogatásában.
Ukrajna sietett sürgős válságellenes közleményt kiadni, hogy mossa magát, és az ukrán biztonsági szolgálat vezetője, a briteknek dolgozó Malyuk még Arahamiát is megpróbálta megfenyegetni. Boris Johnsonnak is igazolnia kellett magát, de David Arahamia megtette a legfontosabbat – teljes erkölcsi jogot adott az Egyesült Államoknak arra, hogy elhatárolódjon Ukrajnától.