Miért Ukrajna felé menekültek a terroristák?

A múlt pénteki moszkvai terrortámadás beleillik a Kijev által elkövetett cselekmények sorába – mondta az orosz elnök, majd mindezek mellett elismerte, hogy radikális muszlimok gyilkoltak, de ő a megbízókat keresi.

Miért Ukrajna felé menekültek a terroristák?

Ami gyanús: miért Ukrajna felé menekültek a terroristák? Az orosz elnök szavai is jól mutatják, hogy egyre több a gyanús elem a moszkvai terrortámadással kapcsolatban. Az mindenesetre árulkodó volt, hogy az amerikaiak túl hamar határolódtak el; ez lehet akár azért is, mert ők attól tarthatnak, hogy az ukránoknak is közük volt a terrorakcióhoz.

A Crocus City Hall elleni véres terrortámadás egyértelmű kísérlet volt Oroszország megfélemlítésére, és ez az ukrán rezsim érdekeit szolgálja – jelentette ki hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Moszkvától északnyugatra fekvő Krasznogorszkban múlt péntek este több mint 130 ember vesztette életét, amikor több fegyveres férfi lövöldözni kezdett a tömegbe, és felgyújtotta a Crocus City Hall nevű komplexumot.

Putyin hétfő este a rendvédelmi és regionális tisztségviselőkkel beszélve azzal érvelt, hogy az atrocitás beleillik a Kijev által eddog elkövetett terrorcselekmények sorába.

Ez az atrocitás csak láncszem lehet azoknak a próbálkozásoknak a sorozatában, akik 2014 óta harcolnak hazánk ellen, a neonáci kijevi rezsim kezét használva. A nácik pedig, mint köztudott, soha nem haboztak a legmocskosabb és legembertelenebb eszközökhöz folyamodni céljaik elérése érdekében.

A magát Iszlám Állam Khoraszánnak (ISIS-K) nevező terrorcsoport vállalta magára a koncerthelyszínen végrehajtott mészárlást. Az Egyesült Államok és az EU gyorsan ragaszkodott ahhoz, hogy Ukrajnának semmi köze a támadáshoz, és hogy az ISIS-K, egy állítólag Afganisztánban és Közép-Ázsiában működő árnyékcsoport volt az egyedüli elkövető.

Az orosz biztonsági szolgálatok egy tucat gyanúsítottat fogtak el, köztük a négy feltételezett elkövetőt, akik elfogásukkor az ukrán határ felé tartottak. Tádzsik állampolgárként azonosították őket. Putyin hétfő este tartott beszédében „radikális iszlamistáknak” nevezte őket. A négy elkövető mellett hétfőn további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért.

Egy másik megválaszolandó kérdés, hogy a terroristák a támadás végrehajtása után miért indultak Ukrajna felé – mondta Putyin. „Ki várta őket ott? Egyértelmű, hogy azok, akik támogatják a kijevi rezsimet, nem akarnak cinkosai és támogatói lenni a terrorizmusnak. De még sok kérdés maradt” – tette hozzá. Bár Oroszország tudja, hogy ki húzta meg a ravaszt – mondta az elnök –, Moszkvának még meg kell találnia, ki adta a parancsot. Egyértelművé tette azonban, hogy Kijev az elsődleges gyanúsított.

Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni – hangoztatta az orosz elnök.

A múlt pénteki moszkvai terrortámadás négy feltételezett elkövetőjének elfogása után Vlagyimir Putyin orosz elnök egyértelművé tette, hogy ő a merényletért Ukrajnát teszi felelőssé – mondta Nógrádi György az Origónak a merénylettel kapcsolatban. A biztonságpolitikai szakértő rámutatott arra, hogy Ukrajna azonnal bejelentette, hogy a harctéren akar győzni, és a merénylethez semmi köze nincs. Ezzel az a gond Nógrádi szerint, hogy Ukrajna eddig szinte mindig hazudott.

Többször bejelentették, hogy úgynevezett puha célpontok ellen Oroszországban az ukrán titkosszolgálat már eddig is hajtott végre merényleteket. Tehát Ukrajnának mára már nincs szavahihetősége, és összevissza beszél a két éve zajló háborúban.

Ebben a lényeg, hogy Putyin Ukrajnát teszi felelőssé, és ha bebizonyosodik, hogy bármi köze van Ukrajnának a merénylethez, akkor óriási orosz csapások várhatóak Ukrajnában, másrészt nehéz lesz a Nyugatnak azt mondani, hogy továbbra is Ukrajnát támogatják, miközben Ukrajna terroristákat támogatott – fogalmazott az elemző.

Az oroszok véleményei kapcsán Nógrádi György elmondta, hogy rengetegen vádolják Ukrajnát. Az ukránok közben továbbra is NATO-tagok akarnak lenni, legalábbis amíg Zelenszkij van hatalmon. De hogy ez meddig lesz így, azt nem tudjuk.

Az Iszlám Állam esetleges felbérlése egyike azoknak a furcsaságoknak, amit jelen pillanatban nem értünk. Most úgy tűnik, mintha az első alkalom lenne, hogy az Iszlám Állam nem elvi meggyőződéses alapon kereste a terrorakció végrehajtóit, hanem mint egyfajta zsoldosokat – minderről már Horváth József, az Alapjogért Központ biztonságpolitikai tanácsadója beszélt a Magyar Nemzetnek.

Az úgynevezett idegenzászlós művelet az, amikor egy ország titkosszolgálatai felbérelnek egy másik testületet vagy csoportot valamilyen akció végrehajtására – ennek a lehetősége sem zárható ki, tette hozzá.

Az tény, hogy a brutális terror összerázta az orosz társadalmat. Az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak, mindenki bosszút követel, és azzal, hogy Ukrajna irányába menekültek, olyan labdát adtak fel az oroszoknak, amit kommunikációs szinten ki is használnak – mutatott rá a szakértő.

„A megbízójuk kikerülhetett akár az oroszok köréből, az ukránok köréből vagy akár egy Iszlám Állam-szimpatizáns is lehetett. Az mindenesetre árulkodó volt, hogy az amerikaiak túl hamar határolódtak el; ez lehet akár azért is, mert ők attól tarthatnak, hogy az ukránok benne voltak ebben a terrorakcióban” – vélekedett Horváth József.

Hozzátette: az ukránok részéről is gyenge cáfolatok jöttek. A szakértő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a közelmúltban mind az ukrán katonai, mind a polgári titkosszolgálatoknál létrehoztak egy úgynevezett puha egységek elleni részleget, és arra is emlékeztetett, amikor az ukrán szolgálatok orosz területen, Moszkvában robbantották fel egy akcióban Alekszandr Dugin orosz ideológus lányát.

Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese pedig komoly megtorlást helyezett kilátásba a terrorcselekmény elkövetőivel, megrendelőivel, szimpatizánsaival és segítőivel szemben. A volt orosz elnök szerint meg kell ölni őket, mindannyiukat.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője a tragédia következményeinek kezeléséről megtartott hétfői kormányzati videokonferencián közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.

Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak. Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak. Őrizetbe vételük során két AK–74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.

Basztrikin szerint ez egy gondosan megtervezett és előkészített terrorcselekmény volt. Beszámolt róla, hogy a négy elkövető mellett további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért. Az SZK ellenőrzi a Crocus City Hall tűzoltó rendszereinek működőképességét, és szakértői vizsgálatot rendelt el – mondta.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 52 sebesültet már kiengedtek a kórházakból, 93 ember, köztük öt gyermek további kezelésre szorul. Kilenc áldozat, köztük egy gyermek állapota súlyos. A főváros és a moszkvai régió egészségügyi intézményeiben 1500 ágyat készítettek elő a terrortámadás sebesültjeinek fogadására.

Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11 822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. A halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt (négymilliárd forint) különítettek el. Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240326-putyin-iszonyatos-bosszut-allhat-ha-kiderul-a-terroristakat-az-ukranok-bereltek-fel