Fehér Ház: Az Egyesült Államok és Oroszország között nem lesz biztonsági együttműködés

Az amerikai titkosszolgálatok elhallgatták azokat a titkosszolgálati értesüléseket, hogy az Iszlám Állam készül támadásra Moszkvában – értesült a New York Times. Az információmegosztás kudarca azzal magyarázható, hogy az amerikai szakszolgálatok tartottak attól, hogy az oroszok adatgyűjtési technikákat sajátíthatnak el az Egyesült Államoktól.

Csütörtökön a The New York Times közölt egy hosszabb riportot, amelyben arról ír, szándékosan hallgathatták el az amerikai titkosszolgálatok az oroszok elől, hogy az Iszlám Állam készül támadásra Moszkvában. Az amerikai információ-visszatartás a lap szerint Washington Moszkvával szembeni ellenséges magatartásával magyarázható.

A The New York Times szerint a március 7-i amerikai figyelmeztetéssel összefüggésben adott ki közleményt az orosz titkosszolgálatok egyebek mellett belső elhárításért és terrorelhárításért is felelős szerve, az FSZB, miszerint likvidáltak két kazah származású személyt Moszkva mellett, akik minden valószínűség szerint zsinagógák elleni támadásokra készültek, és akiket az Iszlám Állam radikalizált.

Továbbá az orosz szakszolgálatok megemelték a biztonsági intézkedések szintjét, elsősorban Moszkva térségében. Az amerikai nagykövetség a figyelmeztetés kiadását követő 48 órában akut terrorveszélyre hívta fel a figyelmet, a lap ugyanakkor megjegyzi: „Nem tisztázott, hogy az amerikai hírszerzés csupán elnézte a támadás időzítését, vagy a terroristák szándékosan későbbi dátumra módosították a támadás pontos idejét, tekintettel a fokozott biztonsági óvintézkedésekre. ”

Amennyiben igazak a vezető amerikai újság értesülései, úgy számos kérdés merülhet fel a támadás körülményeivel kapcsolatban, többek között az is, miszerint megsérthették-e az amerikai szakszolgálatok – a lap által is hivatkozott – tájékoztatási kötelezettségükre vonatkozó alapelveiket, miszerint bármely érintett felet teljeskörűen tájékoztatni kell, amennyiben terrorveszélyt vagy más nemzetbiztonsági kockázatot tapasztalnak.

Mint ahogyan arról beszámoltunk, pénteken négy fegyveres terrortámadást hajtott végre a Moszkva melletti Krasznogorszk elővárosban egy koncertteremben, amelyet később felgyújtottak. A támadásban több mint száznegyven ember halt meg, és az orosz történelem eddigi legvéresebb terrortámadásaként vált ismertté.

A támadást követően az orosz hatóságok tizenegy embert tartóztattak le, köztük a négy elkövetőt. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, ugyanakkor az orosz szolgálatok jelentései szerint az elkövetők Ukrajna irányában igyekeztek elhagyni az országot.

Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége még március 7-én figyelmeztetést tett közzé honlapján, amelyben felszólította az országban tartózkodó amerikai állampolgárokat, kerüljék a nyilvános összejöveteleket és a tömegrendezvényeket a figyelmeztetés kiadását követő 48 órában. Ezenfelül figyelmeztetést küldtek az orosz állami szervek részére is a lehetséges támadással kapcsolatban.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója korábban maga is utalt arra, hogy kaptak ugyan tájékoztatást az Egyesült Államoktól egy lehetséges terrortámadással kapcsolatban, ugyanakkor annyit mondott: csupán általános jellegű figyelmeztetés hangzott el amerikai részről.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240328-new-york-times-elhallgattak-az-amerikaiak-az-oroszok-elol-az-iszlam-allam-tamadasi-szandekat