Hadrendbe állt a T–14-es orosz tank

Hadrendbe állt az Armata, a legkorszerűbb orosz tank – adta hírül a közösségi médiában a brit védelmi minisztérium. A T–14-est először 2015-ben mutatták be a moszkvai katonai parádén.

Hadrendbe állt a T–14-es orosz tank

Az orosz gyártó március eleji tájékoztatása szerint a harckocsit nem fogják bevetni Ukrajnában, mert gyártása és pótlása túlságosan drága.

A brit hírszerzés is úgy tudja, eddig nem küldték a frontra a tankot, bár emlékeztettek rá, hogy még 2022-ben látták gyakorlatozni, és akkor még a Kreml is azt ígérte, hogy be fogják vetni.

A britek értékelése szerint azért ódzkodnak a lépéstől, mert óriási presztízsveszteség lenne, ha kilőnék a legkorszerűbb fegyvert. Illetve ők is rámutattak, hogy nagyon nehéz pótolni ezeket, miközben csak kevés áll rendelkezésre belőlük.

Az orosz állami média korábban viszont arról írt, hogy az Armata átmenetileg felbukkant már, sőt tüzelt is az ukrán fronton – emlékeztetett a Business Insider. Ezt az ukránok korábban mindig tagadták. Az üzleti hírportál arra is rámutatott, hogy nagyon hasonló a helyzet egy másik csúcstechnológiás orosz fegyverrel, az ötödik generációs Szu–57-es repülőgéppel.

A harckocsi már a legkorszerűbb technológiával, így többek között 360 fokos kamerarendszerrel, hőérzékelős és infravörös célzással, távirányítású löveggel, radarnyelő festékkel és többrétegű páncélborítással felszerelt. Komoly kihívója lehet az olyan nyugati tankoknak, mint az Ukrajnában is bevetett Challenger-2, Leopard-2, vagy M1-Abrams.

Hadrendbe állt a T–14-es orosz tank

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban a T–90-est nevezte „a világ legjobb tankjának”.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/04/hadrendbe-allt-a-legkorszerubb-orosz-tank-de-mire-menne-ukrajnaban-video