Az orosz határhoz közeledik újra a német hadsereg?

Húszfős német katonai előőrs érkezett Litvániába, hogy előkészítse annak az új dandárnak a felállítását, amelyről tavaly állapodott meg a két ország.

A dandár a tervek szerint 2027-re lesz teljesen harcképes, addig 4800 katona és mintegy kétszáz civil alkalmazott érkezik a balti országba.

Az új dandár magját a Bajorországból átvezényelt 122. páncélos gyalogsági zászlóalj és az Észak-Rajna–Vesztfáliából érkező 203. páncélos zászlóalj alkotja majd, hozzájuk csatlakozik harmadik zászlóaljként a NATO mintegy ezerfős nemzetközi harccsoportja, amely jelenleg is német parancsnokság alatt működik Litvániában – számol be róla a Deutsche Welle német televíziós hálózat.

A német védelmi minisztérium szerint a dandár célja, hogy elrettentse egy esetleges támadástól Oroszországot. A németek úgy vélik: az, hogy Litvánia egyaránt határos az orosz exklávéval, Kalinyingráddal és Moszkva egyik fő szövetségesével, Belarusszal, a NATO keleti szárnyának legveszélyeztetettebb országává teszi.

Az oroszok szerint ugyanakkor a lépés csak növeli a feszültséget a térségben.

A dandár felállítására még tavaly júniusban, a vilniusi NATO-csúcs előtt tett ígéretet Németország, de a pontos menetrend csak decemberre született meg, ekkor írták alá a litván fővárosban az erről szóló megállapodást is, amelyet Boris Pistorius német védelmi miniszter történelminek nevezett – írja a Reuters hírügynökség.

A második világháború óta ez lesz az első tartósan külföldön állomásozó német katonai egység. A német katonák a Vilnius (és a belarusz határ) közelében található Rudninkaiban és a Kaunas közelében található Ruklában állomásoznak majd – értesült a litván közmédia. Mintegy harmaduk családostul érkezhet a balti országba.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/04/az-orosz-hatarhoz-kozelit-a-nemet-hadsereg