Egy felmérés szerint az ország lakosainak többsége úgy véli, már három év múlva elkezdődhet ez a háború. Egyre többen és egyre többet beszélnek arról, hogy az orosz–ukrán háborúból egy egész Európát érintő konfliktus lehet, amelyben a NATO és Oroszország csap össze. A lengyelek körében is eluralkodott a félelem egy ilyen háború veszélyei miatt.
Egy felmérés szerint a válaszadók 83 százaléka úgy véli, hogy az orosz–ukrán háború közvetlen veszélyt jelent Lengyelország biztonságára. Ez a szám az emberekben élő félelem jelentős növekedését jelzi, ugyanis tavaly novemberben 74 százalék tartott a háborútól – derült ki a CBOS közvélemény-kutató tanulmányából.
A felmérést március 7. és 17. között végezték, egy 1089 válaszadóból álló mintán – jelentette a PAP lengyel állami hírügynökség. A tanulmányból az is kiderült, hogy a lengyelek 57 százaléka aggódik amiatt, hogy Oroszország a következő három–nyolc évben katonai támadást indíthat a NATO-országok ellen.
Ezzel szemben a válaszadók 32 százaléka valószínűtlennek tart egy ilyen forgatókönyvet.
Nem csak az emberek tartanak a háborútól Lengyelországban. Az ország fővárosa, Varsó harmincmillió dollárt költ a következő két-három évben óvóhelyekre és egyéb biztonsági intézkedésekre – közölte korábban a város polgármestere.
Mint megírtuk, az óvóhelyek mellett a lengyelek a kórházakat is felkészítik a fenyegetésekre. A lakosságnak pedig tájékoztatást nyújtanak, miként kell vészhelyzetben reagálni.
Nem akarok senkit megijeszteni, de a háború már nem a múlt fogalma – szögezte le a minap Donald Tusk lengyel miniszterelnök az olasz La Repubblica lapnak adott interjújában. Tusk úgy véli, hogy most már akármilyen forgatókönyv elképzelhető.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/04/haboru-johet-harom-ev-mulva-a-nato-es-oroszorszag-kozott