A Németországban élő ukrán menekültek mindössze 19 százalékának van munkája

Minden lehetőség adott, de az ukrán menekültek négyötöde nem dolgozik

A Németországban élő ukrán menekültek mindössze 19 százalékának van munkája – közölte a Bild, amely szerint ez csupán 2 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt.

A Szövetségi Munkaügyi Ügynökség adatai szerint mindössze 135 ezer ukrán menekültet foglalkoztatnak Németországban. Többségük a szolgáltató szektorban, a termelésben, az építőiparban és a szállodaiparban dolgozik. Eközben 467 000 munkaképes felnőtt részesül segélyben.

Mindez azért is megdöbbentő, mert az ukránok – sok más menekülttel ellentétben – lehetőséget kaptak arra, hogy azonnal munkát vállaljanak, aminek következtében valóban sokkal gyorsabban jutnak munkához, mint a többi menekült.

Az ukrán menekültek azonban Németországban más európai országokhoz képest lassan integrálódnak a munkaerőpiacba, az ország októberben elindított egy „turbóprogramot” a foglalkoztatás érdekében, amely lehetővé teszi, hogy a jelenlegi szabályoknál alacsonyabb német nyelvtudással is elhelyezkedhessenek.

A Szövetségi Munkaügyi Ügynökség adatai szerint októberben 129 000 ukrán vett részt integrációs tanfolyamokon. Közülük 95 ezren a következő hat hónapon belül, a többiek 2024 szeptemberéig végzik el a tanfolyamokat.

A CDU/CSU és a német Szabaddemokrata párt politikusai azt kérik, hogy az ukránoknak a jövőben csak a menekülteknek járó segélyt folyósítsák, munkanélküli segélyt ne, ezzel ösztönözve őket arra, hogy végre elkezdjenek dolgozni.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20231125-minden-lehetoseg-adott-de-az-ukran-menekultek-negyotode-nem-dolgozik