Politico: Az ukrán hadsereg már a nyáron összeomolhat

Ukrajnát a nyáron összeomlás fenyegeti a frontvonalon, mert a katonák morálját a harcok és az ellátmányhiány is megviseli – mondták a Politico.

Politico: Az ukrán hadsereg már a nyáron összeomolhat

Szerdán a hírportál szerkesztője, Jamie Dettmer megosztotta komor véleményét Ukrajna jövőjéről, miután egy hónapig járta az országot, ahol politikai vezetőkkel, katonatisztekkel és egyszerű polgárokkal készített interjúkat.

A tisztek csak azzal a feltétellel egyeztek bele a beszélgetésbe, hogy nem nevezem meg őket – mondta.

Az ország „a katasztrófa felé csúszik”. A nyugati fegyverek hiánya miatt a csapatok hátrálnak, és civilek tízezrei menekülnek a sorozás elől.

Dettmer elmondta, hogy egy Európába tartó vonat utasainak nagyjából egyharmada harcképes korú férfi volt, akiknek valahogy sikerült mentesítési papírokat szerezniük. A határon való átcsempészés az elsődleges módja annak, hogy az ukránok elkerüljék a sorozást – áll a cikkben.

Az ország légköre drasztikusan megváltozott a kezdeti nacionalista hevülethez képest, amikor önkéntesek ezrei akartak Oroszország ellen harcolni. „Most a hadköteles fiatalok mással töltik az idejüket, késő délutánonként hipszterbárokba és technoklubokba tömörülnek.”

„Ahogyan azt Ukrajna leváltott főparancsnoka, [Valerij] Zaluzsnij is saját kárán tapasztalta, a racionális figyelmeztetések, hogy a dolgok nem alakulhatnak jól, bajba sodorhatják a kommentátorokat és az elemzőket” – írta Dettmer.

„De a kritikus gondolkodás felfüggesztésével sem tudják megnyerni ezt a háborút.”

A szerző a Nyugatot hibáztatta, amiért nem támogatta Ukrajnát „addig, amíg szükséges”, ahogyan azt megígérték. A fegyverhiány miatt az ukránok már nem hajlandóak „megtenni, amit kell”, ami a nyugati támogatás további csökkenéséhez vezet – magyarázta.

Az Egyesült Államok és szövetségesei túlságosan bíztak a szankciókban, amelyek nem tudták megbénítani Oroszország gazdaságát, és „vágyálmokat tápláltak” azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin elnököt egy népfelkelés vagy egy Kreml-puccs fogja leváltani. Az orosz elnök „vitathatatlanul soha nem állt még közelebb a céljához” – siránkozott Dettmer, és „az ukrán nemzet, ahogyan jelenleg létezik, [hamarosan] a múlté lehet”.

Moszkva deklarált céljai a konfliktusban Ukrajna semleges státuszának biztosítása a NATO-csatlakozással szemben, a radikális nacionalisták befolyásának felszámolása, valamint az orosz etnikumúak védelme a diszkriminatív politikától, amelyet az ukrán kormány a 2014-es kijevi puccs óta folytat.

Putyin többször hangsúlyozta, hogy Ukrajnát testvéri nemzetnek tekinti, amely a nyugati cselszövések áldozatául esett.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240417-politico-az-ukran-hadsereg-moralis-osszeomlasa-mar-a-nyaron-bekovetkezhet