Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője, az orosz katonai szóvivő pedig bejelentette, hogy „önkéntes rohamosztagok” elfoglalták Mihajlivka települést Donyeck város közelében.
Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak kijelentette, hogy az ukrán erők Szoledar és Artemivszk (Bahmut) környékén többször is vegyi fegyvert vetettek be az elmúlt három hét folyamán.
Jan Gagin, Pusilin főtanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a vegyi anyagot tartalmazó bombákat drónokról dobják le az orosz hadsereg állásaira. Gagin szerint a támadás áldozatainál hányinger, hányás, erős szédülés és fájdalomérzés lép fel.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjanszk irányában mintegy negyven katona és két jármű, Liman irányában több mint száz katona, egy gyalogsági harcjármű, két páncélozott harcjármű, egy Grad sorozatvető, egy Nona SZ önjáró löveg, és két D–20-as tarack, Donyeck környékén mintegy kilencven katona, két gyalogsági harcjármű, két páncélozott harcjármű, egy D–30-as tarack, valamint – Konsztantyinivka környékén – egy tüzérségi lőszerraktár és egy üzemanyag-tároló, a donyecki régió déli részén és Zaporizzsja irányában több mint hetven katona, egy harckocsi, egy gyalogsági harcjármű, egy D–20-as és egy D–30-as tarack, Herszon irányában pedig egy Grad sorozatvető, egy Akacija és egy Gvozgyika önjáró löveg, egy D–30-as tarack, valamint – Ocsakiv közelében – egy lőszerraktár volt.
Az orosz rakéta- és tüzérségi erők az elmúlt nap folyamán a beszámoló értelmében 135 ukrán élőerő és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 98 tüzérségi lőállásara mértek csapást, megsemmisítve egyebek között egy SZ–300-as légvédelmi rakétarendszer radarállomását és egy AN/TPQ–36 ellentűzradart. A légvédelem lelőtt négy ukrán drónt és 15 HIMARS-rakétát.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 382 repülőgépet, 206 helikoptert, 3027 drónt, 403 légvédelmi rakétarendszert, 7759 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1009 sorozatvetőt, 4012 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8276 speciális katonai járművet veszítettek.
Nagyban vásárolja Kijev a gázmaszkokat és egyéb, vegyi anyagok elleni cikkeket. Az oroszok szerint mindez világossá teszi, hogy az ukránok „gáztámadásra” készülnek.
Az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) mérgező anyagok nagyszabású alkalmazását tervezik, amit az ellenszerek, gázmaszkok és egyéb, egyéni védőfelszerelések szállítására vonatkozó nagyarányú kérések is bizonyítanak – közölte a TASSZ szerint Igor Kirillov.
Az orosz hadsereg Sugár-, Vegyvédelmi és Biológiai Védelmi Csapatának (RCBZ) főnöke szerint különös aggodalomra adnak okot az AFU képviselőinek nyilatkozatai a rendelkezésükre álló szerves foszforvegyületek jelenlétéről, beleértve az egyezmény 1. listáján szereplő Tabunt , azaz egy gyilkos idegmérget is.
A Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény mellékletének 1. listája szerint a Tabunnak a harci alkalmazáson kívül nagyon kevés felhasználása van – figyelmeztetett a parancsnok. Egyben hangsúlyozta, az AFU továbbra is rendre támadja a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok területén található vegyileg veszélyes létesítményeket.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230206-vegyi-fegyver-bevetesevel-vadoltak-meg-az-ukran-hadsereget