Iñazio Cassis: Svájc vállalta a felelősséget, hogy nem hívta meg Oroszországot

Svájc „vállalja a felelősséget” azért, hogy nem hívta meg Oroszországot egy Ukrajnáról szóló konferenciára, miután „sok országgal” megvitatta a kérdést – mondta Iñazio Cassis svájci külügyminiszter egy sajtótájékoztatón.

Ignazio Cassis svájci külügyminiszter beszédében kiemelte Svájc felelősségét amiatt, hogy a jövő hétvégén tartandó konferenciára Oroszországot nem hívta meg. A rendezvényen a világ vezetői arról tárgyalnak, hogyan lehetne elérni egy esetleges békefolyamatot

„Ez a mi döntésünk, vállaljuk érte a felelősséget. Mint fogadó állam, mi voltunk felelősek azért, hogy meghívjuk-e vagy sem. Sok országgal tárgyaltunk erről, nem csak nyugati országokkal. Mérlegeltük a kockázatokat” – mondta, amikor arra kérték, magyarázza meg, miért döntött úgy Bern, hogy nem küld meghívót Oroszországnak.

Cassis pontosította, hogy egyrészt a „globális dél” egyes országai követelték Oroszország jelenlétét, másrészt Svájc nem akarta megkockáztatni, hogy Moszkva meghívásával elveszítse Kijev részvételét.

Svájc június 15–16-án tart konferenciát Ukrajnáról Luzern közelében, Bürgenstock üdülőhelyen. Mintegy 90 ország erősítette meg részvételét. Joe Biden amerikai elnök, valamint Hszi Csin-ping kínai és Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök nem vesz részt a konferencián.

Vlagyimir Hohlov, a berni orosz nagykövetség szóvivője korábban a RIA Novosztyinak elmondta, hogy Svájc nem küldött Oroszországnak meghívót az Ukrajnáról szóló csúcstalálkozóra, Moszkva semmiképpen sem vesz részt rajta.

Hozzátette, hogy a szervezők által szorgalmazott békekonferencia ötlete elfogadhatatlan Oroszország számára, mert ez csak egy újabb változata egy életképtelen, az orosz érdekeket figyelmen kívül hagyó „békeformula” keresztülvitelének.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240610-svajc-vallalta-a-felelosseget-azert-hogy-nem-hivta-meg-oroszorszagot-a-csucstalalkozora