Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök találkozott Párizsban

Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök szombaton találkozott Párizsban, ahol az államfők politikai támogatásukat egyeztették az ukrajnai és az izraeli háborúkkal kapcsolatban.

Macron többek között elismerését fejezte ki Bidennek, amiért az Egyesült Államok „kritikus szerepet” játszik abban, hogy segített Ukrajnának kivédeni az orosz inváziót – írja a Mandiner.hu.

Továbbá támogatásáról biztosította az elnököt a gázai háborúban betöltött szerepükkel kapcsolatban.

Biden az Amerika és Franciaország közötti szoros kötelékről is beszélt, és üdvözölte a nap hírét a négy izraeli túsz kiszabadításáról, továbbá méltatta az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagot, melyet a Kongresszus több hónapos huzavona után fogadott el, és megerősítette Amerika elkötelezettségét a háborús erőfeszítések mellett.

Biden ezt mondta Macronnak: „Te is tudod, hogy Putyin nem fog megállni Ukrajnánál. Egész Európa veszélyben lesz. Az Egyesült Államok nem fogja hagyni, hogy ez megtörténjen… nem fogunk elsétálni.”

Biden úgy zárta a zártkörű beszélgetést követő sajtónyilatkozatot, hogy „ezen a héten ismét megmutattuk a világnak a szövetségesek erejét, és azt, hogy mit érhetünk el, ha összefogunk”.

Bár Párizsban úgy tűnt, hogy éppen a legnagyobb egyetértésben vannak az államfők, közben a következő napokban és hetekben a G7 és a NATO csúcstalálkozók közeledtével egyre több nézeteltérés adódhat a tagok között.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó például úgy fogalmazott az újságíróknak, hogy a megbeszélések „érzékenyek” és „intenzívek” lesznek.

A fő kérdések között szerepel, hogy miként lehet továbbra is támogatni Ukrajna védelmét az orosz invázióval szemben, mivel a háború immár harmadik éve tart. Biden és Macron is találkozott pénteken Párizsban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és igyekeztek ott is biztosítani folyamatos támogatásukat.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240609-macron-es-biden-nem-all-le-a-haboruval