Pew Research Institute: Van ahol egy év alatt közel 50 százalékkal esett vissza az ukrán elnök támogatása

Megrendült a bizalom: akad olyan európai ország, ahol a felmérések szerint egy év alatt közel 50 százalékkal esett vissza az ukrán elnök támogatóinak a száma.

Az amerikai Pew Research Institute július elején közzétett felméréséből kiderült, hogy erősödnek a kedvezőtlen folyamatok a kijevi vezetés, főként Volodimir Zelenszkij elnök helyzetét, megítélését illetően.

A világ egyik legtekintélyesebb közvélemény-elemzője – melyet abszolút semleges, objektív forrásként tartanak számon – arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zelenszkij iránti bizalomvesztés folyamata jelentősen erősödött, kiváltképpen a szomszédos Lengyelországban. 2023-ban az ukrán elnök iránt még a lengyel lakosság 70 százaléka nyilvánított bizalmat, de ez a szám 2024-re 22 százalékkal visszaesett.

De hasonló tendenciákról számolnak be Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban és az USA-ban is. A legfrissebb kutatásokból ugyanakkor az is kitűnik, hogy az EU sem egységes az ukrán elnök megítélését illetően.

Az Unión belül a bizalmatlansági listát Magyarország vezeti, a megkérdezettek 83 százaléka nem szimpatizál az ukrán vezetővel. A második Görögország, ott a felmérésben résztvevők 72 százaléka utasítja el a jelenlegi ukrán vezetést. De dobogós még Olaszország is, ahol a megkérdezettek 60 százaléka egyáltalán nem, vagy csak alig-alig bízik meg Zelenszkijben.

A Pew azt is megjegyezte, hogy sokaknak Izrael okozhatta a legnagyobb meglepetést, ott a „nem” válaszok aránya – 48 százalék – jócskán felülmúlja az igeneket.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240706-lesujto-hireket-kapott-zelenszkij