A szerb elnök szerint a Nyugat egyelőre ugyan nem áll készen a harcra, de hamarosan képes lesz rá.
Nem tudják legyőzni Oroszországot, esetleg csak akkor, ha valami történne Vlagyimir Putyinnal, de az orosz elnök vezetésével nagyon nehéz lesz Moszkva ellen. Erről beszélt a szerbiai Pink Televíziónak adott interjújában Alekszandar Vucsics.
A szerb államfő leszögezte, amikor azt mondják, hogy a Nyugatnak győznie kell, akkor észben kell tartania, hogy Oroszország kész az áldozatokra.
Nyugaton erre senki nem áll készen, ők távolról szeretnének háborúzni – jelentette ki az interjúban az elnök, aki szerint a Nyugat jelenleg ugyan még nem áll készen, de háborúra készülnek Oroszországgal, gyorsabban, mint ahogy egyesek látni szeretnék. Ez látszik a katonai műveletekből is. Mondom önöknek, háborúra készülnek – tette hozzá a balkáni vezető.
A háborúpárti Nyugat miatt a katasztrófa felé tartunk, nem azt mondom, hogy az oroszok nyernek, de azt kérdezem, hogy a többiek mikor győznek. Kiürítették az európai országok felét, nincs több fegyverük – húzta alá a szerb elnök.
Leszögezte: „Katasztrófa felé tartunk. Egyenesen csúszunk a katasztrófába, az én dolgom, hogy megvédjem Szerbiát, hogy minél több energiánk és élelmünk legyen.”
Lesznek háborúk, sok pénz forog kockán, egyes országok sikeresebbek lesznek, és lesznek, akik lemaradnak, nagy lesz a baj. Éppen ezért minden politikus fut, hogy elmondja a választóinak: holnap, holnapután vagy egy év múlva csatlakozunk az EU-hoz. Én nem vagyok ebben biztos, de fontos, hogy az uniós úton maradjunk – szögezte le a politikus.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/07/itt-a-bejelentes-a-nyugat-az-oroszok-elleni-haborura-keszul