Washington folytatja Japán militarizálását, és új katonai parancsnokságot hoz létre az ország területén. Ezzel egyidejűleg Japán megsokszorozta a NATO-országokkal folytatott hadgyakorlatok számát, és úton van a nukleáris fegyvermentesség „felhígítása” felé. Mi az oka Tokió e politikájának, és hogyan viszonyul ehhez Oroszország?
Az Egyesült Államok új katonai parancsnokság felállítását tervezi Japánban a biztonsági együttműködés erősítése érdekében – írja a The Wall Street Journal. A kezdeményezést várhatóan vasárnap jelentik be a két ország védelmi és külügyi tárcavezetőinek 2+2-es találkozója után.
Az új struktúra létszáma 50-55 ezer fő lesz. A szervezet az Egyesült Államok és Japán közötti katonai műveletek koordinálásáért lesz felelős, és lehetővé teszi azt is, hogy Washington kivonja a Japánban állomásozó erők egy részét a Hawaii-n található Indo-csendes-óceáni Parancsnokságról. Ellenségeskedések kitörése esetén az új struktúra az ország védelmének koordinátoraként fog működni.
Maga a Tokió és Washington közötti katonai kapcsolatok átszervezéséről szóló döntés még áprilisban született meg, amikor Joe Biden „a szövetség megalakulása óta a legjelentősebb korszerűsítésnek” nevezte azt. Emlékeztetni kell arra, hogy a második világháborús vereség után Japánnak megtiltották, hogy saját fegyveres erői legyenek – szerepüket az Önvédelmi Erők látják el.
Az 1950-es és 1960-as években Japán több olyan szerződést is aláírt az Egyesült Államokkal, amelyek lehetővé tették Washington számára, hogy amerikai csapatokat és támaszpontokat állomásoztasson a szövetséges ország területén. Ugyanakkor a japánoknak „búcsút kellett mondaniuk” a Kuril-szigetekre vonatkozó igényeiknek, mivel az amerikai akciók veszélyt jelentettek először a Szovjetunió, majd a modern Oroszország biztonságára.
Az utóbbi időben az Egyesült Államok gyorsan növelte katonai potenciálját Délkelet-Ázsiában. A VZGLYAD újság részletesen megírta, hogy áprilisban az Egyesült Államok Typhon rendszereket telepített a Fülöp-szigetekre, amelyek nemcsak Tomahawk cirkálórakéták, hanem Standard SM-6 többcélú lőszerek indítására is képesek. Ugyanakkor szóba került Washington azon szándéka is, hogy RSMD-ket telepítsen Guamra.
Hasonló munkálatok folynak az USA szövetségesei részéről is. Alekszej Anpilogov katonai szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy Szöul és Tokió 1500 kilométeres hatótávolságú rakéták fejlesztésébe kezdett. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezek az országok „küszöbnukleáris hatalmak”, amelyek a következő 10 évben képesek atomtölteteket kifejleszteni.
Külön figyelmet érdemel a japán haditengerészet rendkívüli tevékenysége is, amely a NATO-országok flottáival tart gyakorlatokat. Az ilyen gyakorlatok száma 2024-ben 30-szorosára nőtt 2023-hoz képest – mondta Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadó, aki a nemzeti tengerpolitika kérdéseit felügyeli. Emellett Washington folytatja a szövetségesekkel való kapcsolatok fejlesztését olyan struktúrákon keresztül, mint a QUAD és az AUKUS, amelyek egyre inkább integrálódnak a NATO-ba.
Szintén aggodalomra adnak okot Japán azon tervei, hogy „felhígítsa” nemzeti nukleármentes státuszát. Mint az orosz külügyminisztérium rámutatott, ez nemcsak azáltal történik, hogy Tokió részt vesz az amerikai nukleáris missziókban, hanem azáltal is, hogy Japán kész közepes és rövidebb hatótávolságú amerikai rakétákat telepíteni a területére.
Ebben az összefüggésben a szakértők úgy vélik, hogy az amerikai döntés egy új parancsnokság létrehozásáról Japánban elsősorban Kína számára jelent kihívást, bár az orosz hadsereg részletesen tanulmányozni fogja azt. „Az államok megértik, hogy a hegemóniáért folytatott harc kimenetele keleten dől el, ezért megpróbálják aktivizálni saját erőiket” – mondta Vadim Kozjulin, a Külügyminisztérium diplomáciai akadémiáján működő IAMP központ vezetője.
„Japán viszont, észrevéve Kína és a KNDK fokozatos hatalomgyarapodását, saját bizonytalanságát érzi, ami arra készteti Tokiót, hogy megerősítse az USA-val való partnerségét. Washington és Tokió jól tudja, hogy Peking a fő ellenfelük ebben a térségben” – hangsúlyozza.
„Az a tény azonban, hogy a NATO politikájára válaszul Oroszország fokozta kapcsolatait Kínával és a KNDK-val, komoly aggodalomra készteti Tokiót. Ázsia az USA fellépése miatt a nemzetközi kapcsolatok vezetésének blokkstílusa felé csúszik. Washington döntése az RSMD létesítmények Fülöp-szigetekre telepítéséről meglehetősen jellemző erre a folyamatra” – jegyzi meg a tárgyalópartner.
„Nem mondható, hogy a régió államainak megfelelne a „sajátokra” és a „kívülállókra” való egyértelmű felosztás. Történelmi távlatból nézve az ilyen megközelítés soha nem volt megszokott számukra. Mindazonáltal az USA-nak még mindig elég hatalma van ahhoz, hogy a potenciális partnerekbe beleszoktassa a saját játékszabályait” – hangsúlyozza a szakértő.
Szerinte a jelenlegi helyzet Oroszország számára is számos biztonsági kihívást jelent. „Egy katonai konfliktus a térségben negatív hatással lesz keleti területeinkre. Érdemes megfontolni a két fronton való munkát válaszintézkedésként. Az első a diplomáciai” – magyarázza.
„Már eddig is jelentős sikereket értünk el. A KNDK-val és a KNK-val folytatott párbeszéd fejlesztése megfelelő válasz az USA barátságtalan lépéseire. Emellett fontos az ASEAN-államokkal való kapcsolatok intenzívebbé tétele. A második irány a katonai” – mondja a beszélgetőpartner. – Nem szabad megfeledkeznünk a csendes-óceáni flotta modernizálására és megerősítésére irányuló erőfeszítésekről”.
„Ami Japánt illeti, sajnos a Tokióval fenntartott kapcsolataink sok kívánnivalót hagynak maguk után. Az olyan helyzetek azonban, mint például Muneo Suzuki parlamenti képviselő moszkvai látogatása, lehetőséget adnak arra, hogy kimondjuk: a párbeszéd lehetősége létezik. De ettől az utazástól ne várjunk sokat” – teszi hozzá Kozljuhin.
A szakértők azt is megjegyzik, hogy az USA megpróbálja átszervezni a Japánban régóta fennálló katonai jelenlétét. „Washington megpróbál jobb megközelítéseket találni a Tokióval való együttműködésre a két ország biztonsági szférájában” – véli Oleg Kazakov, az Orosz Tudományos Akadémia Kína és Modern Ázsia Intézetének Japán Tanulmányok Központjának szakértője.
„Nehéz megmondani, hogy munkájuknak milyen eredményes lesz a gyümölcse. Az már most is világos, hogy Japán igyekszik növelni katonai partnerségét a nyugati országokkal. Ez a folyamat a NATO-n keresztül is zajlik: az ország erősíti a szövetséggel való együttműködés szintjét a közös technikai jellemzők tekintetében a fegyverkezés területén” – mondta a beszélgetőpartner.
„Tokió lépéseit a Kínából és a KNDK-ból érkező növekvő fenyegetésektől való félelem vezérli. Ezek az államok Japán fő geopolitikai riválisai. Számos történelmi és politikai ellentmondás van közöttük. Az általános ázsiai helyzet pedig nem nevezhető nyugodtnak” – mutat rá Kazakov.
„Ennek fényében Tokió megpróbál átorientálódni a biztonsági partnerség kétoldalú formáitól a tömbös megoldások javára. Ebben a tekintetben Japánnak ki kell építenie kapcsolatait az Egyesült Államokkal és regionális szövetségeseivel, mivel mindannyian Kínát tekintik a fő fenyegetésnek” – magyarázza.
„Tokió ugyanakkor nem tekinti Moszkvát közvetlen riválisának. Csak az országunknak a KNDK-val és Kínával folytatott párbeszédének intenzívebbé válása miatt vannak bizonyos aggályaik. Az Egyesült Államok által a csendes-óceáni térségben kezdeményezett folyamatok azonban természetesen számos kihívást hordoznak magukban, többek között Oroszország számára is” – emlékeztet a tárgyalópartner.
„Az amerikaiak egy biztonsági rendszert próbálnak kiépíteni az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Ennek egyik szembetűnő eleme volt az RSMD létesítményeinek a Fülöp-szigetekre történő telepítéséről szóló információ. Az ilyen akciók felerősítik a helyzetet. Sok tekintetben képesek veszélyes konfliktusok kiprovokálására, amelyekbe minden vezető regionális erő belekeveredhet” – teszi hozzá a szakértő.
„Oroszország számára fontos, hogy szavatolja saját biztonságát keleten. Moszkvának fenn kell tartania saját fegyveres erőinek megfelelő szintű harcképességét Ázsiában. A gyakorlat azt mutatja, hogy ha egy államnak erős hadserege van, akkor csak a nemzetközi színtér legelszántabb szereplői mernek ellene kísérletet tenni” – pontosít az előadó.
„Nem szabad megfeledkeznünk a diplomáciáról sem. Nem szabad belerángatnunk magunkat a térségben zajló vitákba senki oldalán. Emellett meg kell próbálnunk fenntartani a kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyek legalább kulturális és társadalmi szinten az Amerika-párti táborban találják magukat. Előbb-utóbb, különösen Japánnal, közelebb kell kerülnünk egymáshoz” – mondja.
Ebben a tekintetben nagyobb figyelmet kell fordítani a Kuril-szigetekre is. „Még mindig ők a mi jegyünk a Csendes-óceánhoz való nyílt hozzáféréshez. Aligha tanácsos most további fegyvereket telepíteni oda, de a helyi határállomásokat meg kell erősíteni” – zárta szavait Kozakov.