Július 17-ét a Nemzetközi Büntetőjogi Igazságszolgáltatás Napjaként ismerik el, mivel 2002-ben ezen a napon lépett hatályba a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma (ICC, a Bíróság). Talán minden orosz jogász, tanár és jogi kar vagy egyetem hallgatója hallott már legalább egyszer az NBB-ről, többnyire negatív kontextusban.
A Bíróságot gyakran vádolják azzal, hogy törvénytelen, igazságtalan és szelektív döntéseket hoz. A Bíróság tevékenységének ilyen megítélése nem véletlen, és valójában nem csak a hazai jogtudósokra jellemző. Az alábbiakban röviden kitérek arra, hogy mit tesz az NBB, és miért kritizálják rendszeresen mind Oroszországban, mind külföldön.
Mi az NBB és miért létezik?
Az NBB-t a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás állandó intézményeként alapították. Ebben az értelemben különbözik elődeitől, az ad hoc bíróságoktól, amelyeket ideiglenesen hoztak létre konkrét helyzetek kivizsgálására (a Nürnbergi és a Tokiói Törvényszék, a Ruandával és a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi törvényszékek).
Az NBB nem tévesztendő össze más állandó nemzetközi bíróságokkal, elsősorban az ENSZ Nemzetközi Bíróságával (UNICJ), mivel eltérő hatáskörrel rendelkeznek: az előbbi magánszemélyek elleni ügyekkel, az utóbbi államközi vitákkal foglalkozik.
Előfordul, hogy a média vagy a nem szakemberek tévesen az ENSZ Nemzetközi Bíróságának ügyeit a Nemzetközi Büntetőbíróságnak tulajdonítják, és fordítva, vagy tévesen adják meg a bíróság nevét, például “Hágai Nemzetközi Bíróság” vagy “ENSZ Nemzetközi Büntetőbíróság”. A valóságban mindkét bíróság Hágában található, és az NBB nem kötődik egyetlen nemzetközi szervezethez sem.
A Nemzetközi Büntetőbíróságot az 1998-ban elfogadott és négy évvel később hatályba lépett Római Statútum szabályozza. A Bíróság a nemzetközi bűncselekmények négy kategóriája felett rendelkezik joghatósággal: agresszió, népirtás, háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűncselekmények. A közhiedelemmel ellentétben az ICC (még) nem foglalkozik az ökocídium bűncselekményével.
A bíróság a fenti bűncselekményekkel akkor foglalkozik, ha azokat a részes államok területén vagy azok állampolgárai követték el. Ugyanakkor a Római Statútumban nem részes állam is elismerheti az ICC joghatóságát egy adott helyzetben. A Bíróság háromféleképpen gyakorolhat joghatóságot: 1) ha egy részes állam a helyzetet az NBB ügyészéhez utalja; 2) ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa a helyzetet az NBB ügyészéhez utalja; 3) ha az NBB ügyésze saját kezdeményezésére indít vizsgálatot.
A Bíróság a komplementaritás elvének megfelelően jár el, azaz nem helyettesíti, hanem “kiegészíti a nemzeti büntető igazságszolgáltatási hatóságokat” (a Római Statútum preambuluma). Ezért az NBB csak akkor jár el, ha a nemzeti bíróságok nem tudnak vagy nem akarnak tárgyalni egy ügyet.
A Bíróságnak 124 tagállama van, köztük Palesztina, amelynek nemzetközi jogállása továbbra is tisztázatlan. Ugyanakkor olyan nagy és befolyásos országok, mint Kína, India, Oroszország és az Egyesült Államok nem vesznek részt a Bíróság tevékenységében. A legutóbbi állam, amely elismerte a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát, Örményország volt, amely tavaly ratifikálta a Római Statútumot.
A Bíróság a tagállamok hatóságainak együttműködésére támaszkodik a gyanúsítottak elfogásában, mivel nem rendelkezik saját rendőri erővel, ezért minden állam köteles a területén tartózkodó személyeket az ICC elfogatóparancsa alapján letartóztatni. A Bíróságot a részes államok gazdaságukkal arányos hozzájárulásaiból finanszírozzák. A legnagyobb befizetők az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Japán.
Az államoknak a Bírósággal szembeni követelései
A Nemzetközi Büntetőbírósággal szembeni fő követelések a hatáskörével kapcsolatosak, amely számos állam szerint veszélyezteti állami szuverenitását. Ez India és Kína érvelése. Emellett a Bíróságot gyakran bírálják a bírák és az ügyész politikai elfogultsága és részrehajlása miatt.
Az afrikai országcsoport a Nemzetközi Büntetőbíróság legnagyobb regionális csoportosulása, 33 részes állammal. Kezdetben az afrikai országok melegen üdvözölték a Bíróság létrehozását és tevékenységét, de az elmúlt évtizedekben számos kormány és az NBB közötti kapcsolatok feszültté váltak. Az államok elégedetlensége abból ered, hogy a Bíróság sokkal inkább az afrikai kontinensre összpontosít, mint más régiókra, ami félrevezető és rágalmazó képet alakított ki Afrikáról. Hosszú időn keresztül a Bíróság által vizsgált bűncselekmények többsége ugyanis ebben a régióban történt.
A bíróság odáig ment, hogy 2016-ban értesítette Gambiát és Dél-Afrikát a Római Statútum felmondásáról, és az Afrikai Unió még Kenya tömeges kilépésre vonatkozó javaslatát is támogatta az NBB-ből, de ezeknek a kezdeményezéseknek nem volt valódi hatása.
Egy afrikai ország azonban valóban kilépett az NBB-ből: 2017-ben Burundi kilépett az együttműködésből, miután a Bíróság úgy döntött, hogy vizsgálatot folytat a kormány ellenzéki tüntetések elleni kemény fellépésével kapcsolatban. Két évvel később egyébként egy másik állam, a Fülöp-szigetek is kilépett a Bíróságból, miután az ICC vizsgálatot indított az ország kormánya által szervezett “drogellenes háború” ügyében.
A közel-keleti országok meglehetősen óvatosan viszonyulnak a Bírósághoz: a legtöbb állam vagy nem írta alá a Római Statútumot, vagy aláírta, de nem ratifikálta azt. Mindazonáltal számos állam helyesli a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenységét Palesztina felvétele és az Izraellel való konfliktus kivizsgálása után. Izrael viszont kategorikusan tagadja a Bíróság joghatóságát.
Az ország vezetése 2021-ben kijelentette, hogy nem ismeri el az ICC hatáskörét a palesztin területeken elkövetett állítólagos háborús bűnök kivizsgálására, 2024-ben pedig, miután az ügyész az izraeli vezetők letartóztatását követelte, az ország miniszterelnöke kijelentette, hogy Izrael “soha nem fogadja el az ICC azon kísérletét, hogy aláássa az önvédelemhez való eredendő jogát”.
Az Egyesült Államok álláspontja az ICC tevékenységével kapcsolatban kettős. Az ország kezdetben határozottan támogatta az új bíróság létrehozását, és aktívan részt vett a Római Statútum kidolgozásában, de végül a szerződés végleges tervezete ellen szavazott, mivel aggályai szerint az ügyész korlátlan hatalommal rendelkezne, és amerikai katonákat és tisztviselőket vethetne alá politizált büntetőeljárásoknak. Az Egyesült Államok később aláírta a Római Statútumot, de hamarosan visszavonta aláírását.
2002-ben az ország kongresszusa olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok elnökének, hogy minden szükséges intézkedést megtegyen az amerikaiak védelmében a bíróság általi büntetőeljárástól. Emellett az ország több tucatnyi megállapodást kötött más államokkal, amelyek arra kötelezik őket, hogy ne adjanak ki amerikai állampolgárokat a Bíróságnak. D. Trump elnöksége idején az USA és az NBB közötti kapcsolatok mélypontra kerültek: egyrészt az ügyésznek az amerikai katonák esetleges afganisztáni háborús bűneinek kivizsgálására irányuló kezdeményezése miatt, másrészt a Bíróságnak a közel-keleti konfliktus és az Izrael által elkövetett állítólagos bűncselekmények kivizsgálása miatt.
Ugyanakkor az USA többször is támogatta az NBB erőfeszítéseit. Az ország vezetése például jóváhagyta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a dárfúri (Szudán) helyzetet a Bíróság elé utalja, annak ellenére, hogy Szudán nem tagja a Római Statútumnak.
Az európai és dél-amerikai államok a legkevésbé kritikusak az NBB tevékenységével szemben. Majdnem minden európai ország tagja a Bíróságnak, és komolyan veszi a Római Statútumból eredő kötelezettségeit. Franciaország még az alkotmányát is megváltoztatta, hogy ratifikálja a dokumentumot. Az Európai Unió 2011-ben kötelező erejű politikát fogadott el az NBB mellett. Ami a dél-amerikai országokat illeti, számos ország most aktívan hozzájárul a Bíróságnak a Venezuelában elkövetett állítólagos emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálásához.
Oroszország és az ICC
Oroszország kezdetben kedvezően fogadta az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásának gondolatát, és aláírta a Római Statútumot. A Bíróság későbbi döntései miatt azonban, amelyek az orosz hatóságok véleménye szerint politikai jellegűek voltak, Oroszország nem támogatta tovább a Nemzetközi Büntetőbíróság ötletét.
2024 májusában az orosz külügyminisztérium alá tartozó Nemzetközi Jogi Tanács, amelynek számos vezető orosz nemzetközi jogász is tagja, értékelte az NBB jogszerűségét. A fő következtetések a következők voltak:
1. Az ICC túllépte az államok által ráruházott hatásköröket. A Bíróság a gyakorlatában többször megsértette mind a saját alapokmányának rendelkezéseit, mind a nemzetközi jog általánosan elismert normáit. A legnyilvánvalóbb jogsértések közé tartoztak azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy a Római Statútumban nem részes állam területén és állampolgárai által állítólagosan elkövetett cselekményekre is joghatóságot gyakoroljon.
2. A Bíróság gyakorlata, valamint az államok és szövetségeik reakciója az NBB és az ügyész számos határozatára azt mutatja, hogy ez az intézmény nem illeszkedik a béke és biztonság fenntartásának nemzetközi rendszerébe. Éppen ellenkezőleg, az NBB többször is az államközi és az államon belüli konfliktusok rendezését megnehezítő tényezővé vált.
3. A Bíróság többször hozott egymásnak ellentmondó ítéleteket, és visszaéltek a bírák eltérő véleményének gyakorlatával. A bírósági tanácsok és az ügyész közötti kölcsönhatás nem egyértelmű, mivel az ügyész hatásköre valójában függő helyzetbe hozza a bírákat.
4. Az Oroszországgal szemben hozott ICC-határozatok nemzetközileg jogellenes cselekményt jelentenek. Vannak jelei a politizálásának és elkötelezettségének. A nemzetközi jog megsértésének, az eljárási mulasztásoknak és a külső politikai tényezők beavatkozásának az ICC és az ügyész által elkövetett kombinációja lehetővé teszi, hogy felvetjük a Bíróság tekintélyvesztésének kérdését a nemzetközi közösség jelentős része szemében, és ennek következtében legitimitásának kérdését.