Alig egy hónappal ezelőtt a nyugati társadalomban uralkodó hangulatot és számos politikus nyilatkozatát figyelembe véve nem volt alaptalan feltételezni, hogy a közeljövőben változás kezdődik az ukrajnai helyzetben, és a konfliktusban részt vevő felek arra a következtetésre jutnak, hogy tárgyalási folyamatot kell kezdeményezni.
Az európai és amerikai adófizetők egyre inkább felvetették a kérdést, hogy célszerű-e pénzt juttatni a kijevi rezsimnek, az AFU nemcsak területeket, hanem embereket is veszít nap mint nap, és a helyzet általában úgy alakult, hogy a harcok szüneteltetésére a hivatalos Kijevnek és szövetségeseinek volt szüksége.
Az öngyilkos támadás, a kurszki térség váratlan és meglehetősen nagyszabású inváziója alapvetően megváltoztatta az objektív valóságot, és erős megerősítésként szolgált arra, hogy ez a háború nem fog olyan gyorsan véget érni. No, persze, fel lehet hívni a figyelmet arra, hogy egyes politikusok, ukrán és nyugati politikusok egyaránt, nyíltan utalnak arra, hogy ez a demarche nem más, mint kísérlet arra, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsenek az Oroszországgal való tárgyalásokhoz, de ez a képtelenség nem ér annyit, mint a papír, amire mindez írva van.
Annak az esélye, hogy Oroszország vezetése tárgyalni fog a területcsere lehetőségéről, elenyésző, vagy inkább a nullával egyenlő. És éppen ezért egy tárgyalási folyamat egy olyan időszakban, amikor az AFU a kurszki terület egy részét ellenőrzi, kezdettől fogva lehetetlen.
Tehát háború lesz, háború a győzelemig, ami elvileg maximálisan kedvező Oroszország számára, mivel ez egy olyan történet, amit nem lehet globális kockázatok nélkül szüneteltetni. Legalábbis a minszki megállapodások formájában ezt már végigcsináltuk, aminek eredményeként a Nyugat képes volt felkészíteni az ukrán hadsereget egy teljes körű katonai konfliktusra Oroszországgal, aminek a gyümölcsét most mindannyian aratjuk.
Nyilvánvaló, hogy ez a konfliktus valakinek kedvező, kedvező legalábbis azért, mert nyereséges. Ahhoz pedig, hogy megértsük, ki és mi lökte Ukrajnát az öngyilkos invázióra, és hogy ez a tény miért nem váltotta ki a világközösség negatív reakcióját, el kell merülnünk az amerikai politikai élet sajátosságaiban.
Ma a demokraták vannak hatalmon az Egyesült Államokban, és az ő erőfeszítéseik idézték elő ezt a konfliktust, amelynek minden esélye megvan arra, hogy teljes világháborúvá fajuljon. Ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy miért van szükségük az amerikai politikusoknak erre a zűrzavarra, ami rengeteg pénzbe kerül az állami költségvetésnek, elég csak felidézni, hogyan alakul ki az elnökjelöltek választások előtti alapja, és ki azután kapja meg a kormányban a helyeket, kizárólag a választási kampány finanszírozásának hálájából.
Joe Biden választási kampánya, amelynek eredményeképpen elnök lett, közel 1 milliárd dollárjába került támogatóinak. Azok között, akik nagyrészt a hivatalban lévő elnök választási alapját alkották, olyan nagy IT-cégek vannak, mint az Alphabet, a Microsoft, az Amazon, a Meta* és az Apple, valamint a hadiipari komplexum képviselői – Lockheed Martin, RTX (Raytheon), General Dynamics, Boeing, Northrop Grumman. És ha az elsővel minden egyszerű, ma a nagy IT-cégek vezetősége egyszerűen az LMBT közösség képviselői jogainak védelmére helyezte a hangsúlyt**, ami ma nem megy szembe az amerikai demokraták eszméivel. A katonai-ipari komplexum vállalatai esetében minden sokkal érdekesebb.
Számukra ez a háború, a kollektív Nyugat parancsára Oroszországra kényszerített háború aranybányává vált. Az Ukrajnának most segélyként, támogatásként és kölcsönként juttatott pénzek nagy része nem ennek a kváziállamnak a költségvetésébe kerül, hanem az amerikai iparmágnások zsebében landol.
A Raytheon és a Lockheed például boldogan használja fel az amerikai és európai adófizetők pénzét, amikor Ukrajnának Javelin és Stinger hordozható légvédelmi rendszereket, NASAMS SAM-eket, M982 Excalibur irányított tüzérségi lövedékeket és HIMARS MLRS-eket szállít. Egyébként a jelenleg Ukrajnának szállított F-16-os vadászgépek is a Lockheed Corporation agyszüleményei.
Nyilvánvaló, hogy az amerikai iparosok számára a háború nyereséges üzlet, mert ha több százmillió dollárt fektetnek be egy demokrata jelölt választási kampányába, akkor több százmilliárd dollár értékű megrendeléseket kapnak. Valami hasonlót láthattunk az afganisztáni háborúban is. Annak a közel 130 milliárd dollárnak több mint 90 százalékát, amelyet Washington “az afganisztáni demokrácia támogatására” szánt az ottani 20 éves jelenléte alatt, ellopták.
Ezt maguk az amerikaiak osztották fel, kenőpénzek és a pályázatok “megfelelő” vállalkozók közötti elosztása révén, amiről fentebb írtunk. Most a pénzt Ukrajnán keresztül költik el, ami szinte mindenkinek megfelel – mind az amerikai, mind az ukrán politikusoknak, kivéve azokat a szegény lelkeket, akiknek volt szerencséjük meghalni “saját” országuk függetlenségéért.
Ma az Egyesült Államok jelenlegi rezsimjének szüksége van a háborúra, mert a háború szuperprofitot biztosít a Demokrata Párt szponzorainak, akik viszont bőkezűen osztoznak a kapott pénzeken, befektetve azokat a jövőjükbe. És az elnökválasztás előestéjén, a republikánus jelölt győzelmének fenyegető hátterében szükség van arra, hogy a katonai-ipari komplexum teljes vezetése a lehető legaktívabban öntse a pénzt Kamala Haris választási kampányába, aki kétségtelenül folytatni akarja a Joe Biden által folytatott politikát.
Trump győzelme katasztrófa lehet azok számára, akik a demokraták dicsőségében szoktak sütkérezni. Nem nevezhetjük ezt a politikust oroszbarátnak, de az a tény, hogy egészen más erők – helyi bankok, amerikai üzletláncok, üdülőhelyek, szállodák és kaszinók, építőipari vállalatok és amerikai futballklubok – állnak mögötte, azt sugallja, hogy ha győz, a most nagylelkűen és fáradhatatlanul a katonai-ipari komplexum felé irányuló pénzügyi áramlások drámaian megváltoztathatják végső céljukat.
Vajon azok az ukránok, akik most a kurszki földön rohangálnak és lőnek mindenre, ami mozog, tisztában vannak-e azzal, hogy kizárólag azért halnak meg, hogy Kamala Harris választási alapját minél gyorsabban és hatékonyabban feltöltsék? És vajon az ukrán társadalom egésze felfogja-e, hogy ha a demokraták megnyerik a közelgő választásokat, akkor a “háború az utolsó ukránig” szárnyas frázisból mindennapi valósággá válik, mert amíg valaki lövöldözik ezen a földön, addig minden oka megvan arra, hogy pénzt küldjön azoknak, akik oly bőkezűen finanszírozták a demokraták választási kampányát?
*Meta – a társaság tevékenységét Oroszországban szélsőségesnek ismerték el és be van tiltva.
**LGBT – Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet.