Sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, a klímaváltozás, ami globális felmelegedésként mutatkozik meg, közvetlenül átélhető valósággá vált.
Sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, a klímaváltozás, ami globális felmelegedésként mutatkozik meg, közvetlenül átélhető valósággá vált. Ez önmagában is éppen elég nagy dráma, hisz ma még ismeretlen erejű és mélységű alkalmazkodásra készteti a Föld minden élőlényét, így magát az embert is.
Mondhatnánk persze, hogy a földi élet egészét aligha kell félteni, hisz az elmúlt félmilliárd év során öt olyan „kihalási eseményt” is túlélt, amelyek során a fajok döntő többsége örökre eltűnt, és az élet ma is uralja földünket.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy ennek az ötszázmillió éves korszaknak a nagy részében melegebb, sőt többnyire sokkal melegebb volt a Föld egészének átlag hőmérséklete, mint ma. Amikor tehát Greta Thunberg vagy az Extinction Rebellion nevű szervezet csinált hisztériája a jövő hét közepére prognosztizálja a Föld minden élőlényének „megsülését”, akkor egy nem egészen adekvát narratívát alkalmaznak.
Az elmúlt tízezer év során, amióta az első nagykultúrák megszülettek az emberiség is átélt már jelentős klímaváltozásokat, és az emberiség létezésének ténye is az élet szívósságát, alkalmazkodóképességét bizonyítja. Pedig ezek az évezredek is többnyire melegebbek voltak, sőt a nagykultúrák felívelése éppen a legmelegebb időszakokra esik. Van azonban egy nagyon fontos tanulsága minden alkalmazkodást kívánó klímaváltozásnak, és ez éppen az előbb említett adekvát narratíva, vagyis az alkalmazkodáshoz alkalmas elbeszélési mód kell.
Számos olyan esetet ismerünk, amikor az adott emberi közösség kizárólag mitológiai okokkal magyarázta a változásokat, és ami ennél is nagyobb baj, hogy kizárólag e mitológia által adekvátnak tartott szertartásokkal, sokszor tömeges emberáldozattal vélte kiengesztelhetőnek a haragvó isteneket, akiknek a klímaváltozást tulajdonította.
Ahelyett, hogy az évszázadok, vagy akár évezredek alatt felhalmozott tapasztalatok nyomán kialakuló szakrális tudásokra építették volna a drámai változásokhoz való alkalmazkodásukat, önpusztító hamis elbeszélési módok által keltett örvényekbe vesztek el.
Ma sincs ez másként. Most is minden azon múlik, hogy az egyes emberi közösségek és maga az emberiség egésze képes lesz-e alkalmas elbeszélési módokra épülő alkalmazkodási stratégiák elméleti megfogalmazására, és aztán ezeknek a lét-üzemeltető gyakorlatban való alkalmazására. Ami az emberiség egészét illeti, bár a kihívás nyilvánvalóan globális, ám az emberiség, mint olyan, nem rendelkezik „alanyisággal”, vagyis sem elméletben, sem a gyakorlatban (ott aztán pláne) nem létezik olyan szervezeti-intézményi konstrukció, ami ezt megjeleníthetné.
Az a gyermeteg hiedelem, hogy az ENSZ nevű szerveződés, amely az amerikai világbirodalom uralmi csoportjainak primitív és elvadult „homokozója”, a legcsekélyebb mértékben is képes lenne e feladat betöltésére, nyugodtan elfelejthető. Tevékenységét mindig a birodalom éppen aktuális hatalomideológiája határozza meg, az éppen aktuális valóságipari művek produktumaként, és ez legfőképpen a klímaváltozás narratívájára igaz.
Az egyes lokalitások tereiben szintén tektonikus energiákat és konfliktusokat generál már ma is, hogy a hamis narratívák ketrecében vergődő emberi közösségek egyelőre még értelmezni sem tudják a klimatikus változások valódi okait, a teendőket meghatározó stratégiákról nem is beszélve.
Jól mutatja az emberiség siralmas szellemi állapotát az, hogy a klímaváltozás uralkodó narratívája egy olyan elbeszélési mód, amely mindenféle bizonyíték nélkül mindent egyetlen tényezőre vezet vissza.
E logika szerint nem lehet vita tárgya, hogy az ember, pontosabban az ember által használt globális technológia, azon belül is az energetika a klímaváltozás egyetlen kiváltó oka. További „redukció”, hogy kizárólag a légkör szén-dioxid-tartalmának a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó növekedése a legmélyebb ok, ezért aztán azonnal fel kell számolni minden erre épülő tevékenységet, sőt el kell érni, hogy egyáltalán ne is legyen szén-dioxid a légkörben.
Az, hogy ez a teljes képtelenség ma uralkodó narratíva lehet, az jól jelzi, hogy az Észisten Tudomány nevű vallása valójában egy rejtett (következésképp ellenőrizhetetlen) és brutális hatalmi konstrukció, ami nemcsak hogy nem szolgálja önzetlenül az emberiség üdvét, hanem egy, a pénzhatalomra, a tudományra és a politikára épülő globális bűnszövetkezetté vált, ami az emberiség számára végzetes veszélyt rejt magába.
Hogy a szén-dioxid a földi élet egyik legdöntőbb alapja, és teljes eltávolítása a légkörből egyben a földi élet végét is jelentené, az nemigen zavarja a klímahisztéria globális ügynökhálózatát. Mint ahogy az sem, hogy a szén-dioxid légköri aránya és a hőmérséklet emelkedése ugyan valóban korrelatív viszonyban van, de ez a korreláció mindkét irányban érvényes lehet.
Okozhatja az emelkedő szén-dioxid-arány a hőmérséklet emelkedést, de a hőmérséklet emelkedés, mint ok, a tengerek hőmérséklet-emelkedésén át okozhatja a szén-dioxid-szint emelkedését, hisz a folyadékok hőmérséklet-emelkedése csökkenti a bennük oldott gázok (például a szén-dioxid) arányát, és azért dúsulnak fel a légkörben.
Az uralkodó narratíva valójában egy olyan világhatalmi ideológia, amely azért teszi bűnbakká a szén-dioxidot és rajta keresztül a fosszilis energiaforrásokat, mert ezek legnagyobb kitermelője és egyben felhasználója Kína és/vagy Oroszország. Az ellenük való akár globális katonai fellépés így végső soron az emberiség üdvét szolgálja, és ezzel a kör bezárul. A „tudomány” is csúcsfegyverré vált.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20240908-meleg-helyzet