Orbán Viktor: Az Európai Uniónak változnia kell, azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

„Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak”, az Európai Uniónak változtatnia kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertetve.

A kormányfő felidézte, Magyarország 2011 után most másodszor tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hozzátette: személyesen is másodszor tölti be ezt a feladatot.

Az akkori elnökség sem volt könnyű, de a munka ma sokkal nehezebb, mint akkor volt, mert az unió helyzete sokkal súlyosabb, mint 2011-ben volt, és talán súlyosabb, mint az unió története során bármikor – mondta.

A nehézségek között említette, hogy Ukrajnában, vagyis Európában háború dúl, hogy súlyos konfliktusok pusztítanak és hatnak Európára a Közel-Keleten és Afrikában, és mindegyik konfliktus magában hordozza az eszkaláció veszélyét.

Szólt arról is, hogy a migrációs válság azzal fenyeget, hogy a schengeni térség szétesik. Mindeközben Európa veszít globális versenyképességéből – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az unió saját sorsát meghatározó döntések előtt áll.

A kormányfő a magyar EU-elnökség programját bemutatva kiemelte: a döntéseket az unió tagállamainak és intézményeinek kell meghozniuk, nem a magyar elnökségnek. A magyar elnökség problémákat vet fel, és javaslatokat tesz az unió békéje, biztonsága és jóléte érdekében.

A versenyképesség problémájáról szólva Orbán Viktor azt mondta: az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké és Kínáé, az uniós termelékenység lassabban növekszik, mint a versenytársaké, a világkereskedelmi részesedése csökken.

Az unióban a vállalatok kétszer-háromszor magasabb villamosenergia-árakkal szembesülnek, mint az Egyesült Államokban, a földgázárak pedig négyszer-ötször magasabbak itt – sorolta Orbán Viktor.

https://www.magyarhirlap.hu/europai-unio/20241009-orban-viktor-azert-jottem-hogy-ebresztot-fujjak