A miniszter szerint a kormány az elmúlt években számos kihívással nézett szembe, de sikeresen kezelte ezeket. Mint fogalmazott: Negyedik éve gazdasági, biztonsági, egészségügyi válságok közepette kell navigálni az országot, amibe más kormányok Európában már belebuktak – ezzel szemben mi például a 2022-es országgyűlési választáson minden idők legnagyobb győzelmét arattuk.
Szijjártó a Mandinernek adott interjújában kritizálta az EU-t, amiért szerinte „elképesztő képmutatás ejtette foglyul”. Elmondása szerint sok európai politikus egyetért Magyarországgal, de nyilvánosan nem merik felvállalni álláspontjukat: Amikor ketten vagyunk, elmondják, mennyire igazunk van, de nyilvánosan mégiscsak felolvassák, amit a bürokraták odakészítettek nekik.
A miniszter kiállt amellett, hogy Magyarország őszinte külpolitikát folytat: nem kell keresni a felesleges konfliktust, de az nem megy, hogy bebújunk az asztal alá egy-egy kritika miatt. Hangsúlyozta Magyarország őszinte külpolitikájának előnyeit, és a gazdasági sikereket is említette bizonyítékként. A migrációval, a genderpolitikával és a háborúval kapcsolatos kérdésekben is kifejtette a kormány eltérő álláspontját, megerősítve, hogy nem hajlandó kiszolgáltatni az országot külső erőknek.
Az interjúban Szijjártó Péter Orbán Viktor békemisszióját is értékelte, kiemelve a keresztény országként való felelősségvállalást az emberi életek megmentése érdekében. Kritizálta a Nyugat háborús politikáját, hangsúlyozva, hogy a fegyverszállítások nem vezetnek közelebb a békéhez. Támogatta a kínai–brazil béketervet, és kiemelte Magyarország részvételét a Béke Barátai csoportban. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó a béketárgyalások fontosságát hangsúlyozta:
Véget kell vetni az öldöklésnek és a szenvedésnek! Van, aki szerint ezt a csatatéren lehet megtenni, más pedig – ide tartozunk mi is – úgy gondolja, hogy a tárgyalóasztalnál. Az amerikai elnökválasztás kapcsán a miniszter kijelentette, hogy Donald Trump győzelme lenne előnyösebb Magyarország számára:
Ha az a kérdés, hogy a magyar–amerikai kapcsolatrendszernek, Közép-Európa biztonságának vagy a béke elérésének a szempontjából mi lenne a jobb, a nyilvánvaló válasz az, hogy Donald Trump győzelme. Ráadásul Trump elnöksége alatt rend volt a világban, most meg nincs – jelentette ki.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/10/szijjarto-peter-veget-kell-vetni-az-oldoklesnek-es-a-szenvedesnek