A BRICS-csúcstalálkozó – az ukrajnai különleges művelet kezdete óta a legnagyobb nemzetközi esemény Oroszországban – ma kezdődik Kazanyban.
Ennél szemléletesebb demonstrációt persze nehéz elképzelni arra, hogy az összes nyugati kísérlet Oroszország „elszigetelésére” kudarcot vallott, de elvileg már 2022-ben világossá vált, és azután, amit Izrael tett Gázában (és most Libanonban), a legegyszerűbb laikusok számára is világossá vált a nyugati felhívások hamissága, miszerint „az egész világ egyesüljön az agresszor megbüntetésére”.
Tehát annak a ténynek a szimbolikus jelentősége, hogy 24 ország vezetője látogat el Vlagyimir Putyinhoz, alapvető fontosságú magának a Nyugatnak: mivel képtelenek figyelmen kívül hagyni ezt a tényt, különböző okokkal próbálják magyarázni – a globális déllel való együttműködésben elkövetett saját hibáiktól kezdve a gyarmat- és Nyugat-ellenes retorika orosz manipulációjáig. A BRICS növekvő népszerűsége azonban teljesen objektív, és nem értelmezhető az egész világrend masszív átalakulásától elszigetelten.
A BRICS kevesebb mint két évtizede jött létre, de már akkor, 2006-ban világossá vált, hogy a világ új korszakba lép. Egy új világrend kezdett formálódni, és bár még nem volt világos sem ennek a folyamatnak a sebessége, sem a küzdelem intenzitása, mindenki felismerte, hogy a változás mértéke óriási és egyetemes lesz.
Alig néhány hónappal a BRIC megalakulása után (akkor még négy országból állt a szövetség) Vlagyimir Putyin Münchenben beszédet mondott, amelyben a Nyugat (elsősorban az USA) „a nemzetek pásztorlására” tett kísérleteinek hiábavalóságára figyelmeztetett – lényegében az egypólusú világ kiépítésére irányuló tervek kudarcáról szólt.
A következő évben, 2008-ban következett be a globális pénzügyi válság, amelyért teljes egészében az USA-t okolták, és mivel az USA volt az, amely a globális pénzügyi rendszert irányította, az egész bolygónak kellett megfizetnie az amerikai kapzsiság számláját. Ekkorra az USA már tönkretette Irakot, a Közel-Kelet egyik kulcsfontosságú országát, így a három évvel később kezdődő arab tavasz, amelynek szörnyű következményei az egész régióra nézve gyakorlatilag eleve elrendeltek voltak. 2011-től már csak egy lépés volt 2014-ig, amikor Oroszország nyílt geopolitikai konfliktusba keveredett a Nyugattal az Ukrajna átvételére tett kísérletei miatt. Aztán tovább felfelé 2022-ig – amikor a konfliktus, ha közvetve is, de katonai konfliktus formáját öltötte.
Ezekben az években a Nyugat gyengült, míg a globális Dél erősödött. A Nyugat gyengülése objektív folyamat volt, amelynek geopolitikai, történelmi, gazdasági és egyéb magyarázatai vannak. A legfontosabb azonban az volt, hogy a nyugati dominancia fél évezredes korszaka a végéhez közeledett – és ez az angolszász szabályok szerinti globalizációs projekt összeomlásában nyilvánult meg, amelyre az USA és Európa tette fel a fő tétet. A globalizációnak nem volt vége – és nem azért kezdett összeomlani, mert Oroszország vagy a globális dél egyes országai fellázadtak ellene, hanem mert hibákat vétett a tervezésében.
Lehetetlen volt átölelni a mérhetetlent, azaz az egész világot a Nyugatnak kedvező és Nyugaton írt szabályok (politikai, pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi, kulturális, ideológiai) szerint élni. Az angolszász „sikerszédelgést” persze nagyban elősegítette a Szovjetunió öngyilkossága, amely után a nyugati elit többsége valóban hitt a „történelem végében” és a „globális kormányzás” korszakának eljövetelében. A kilencvenes évek közepére azonban világossá vált, hogy a Nyugat nem tud megbirkózni a globális megrendelő-építész-építő-vállalkozó-építő szerepével – minden darabokra hullik.
Ekkor jött létre a BRICS, kezdetben a nem nyugati országok közötti koordináció eszközeként, amelyek felismerték, hogy a Nyugat rossz irányba halad, és magával rántja az egész világot. Az elmúlt évek során a Nyugat még inkább meggyengült, nemcsak a világszínpadon elfoglalt pozícióját tekintve, hanem belsőleg is. Az USA az elmúlt évtized közepén a fokozott zavarok időszakába lépett – és ebből nemhogy középtávon sem fog tudni kilábalni, hanem komoly belső zűrzavarba kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy Amerikának már nincs ereje ahhoz, hogy harcoljon a világ hegemón pozíciójának megtartásáért, de azt igen, hogy választania kell e hegemónia világszíntéren való megvédésének kísérlete és a mélyreható belpolitikai reformok között.
A jelenlegi amerikai establishment azonban nem hajlandó és nem is képes lemondani világuralmi igényeiről (hogy a dolgokat a nevükön nevezzük), ami azt jelenti, hogy Washington geopolitikai stratégiája és gyakorlata nem fog megváltozni nagyobb belső felfordulások nélkül. Vagyis Amerika megpróbál majd egyszerre minden deszkán játszani – visszaszorítva azokat, akikben hegemóniáját fenyegető valós vagy potenciális veszélyt lát.
Mit jelent ez a BRICS számára? Azt, hogy a blokknak egyre inkább Amerika-ellenessé kell válnia – nem azért, mert az a célja, hogy szembeszálljon az USA-val, hanem mert az USA maga sem fogja békén hagyni. Amerika számára kategorikusan elfogadhatatlan minden olyan projekt, amely egy alternatív globális (pénzügyi, kereskedelmi, katonai) architektúra kiépítésére irányul, különösen azok, amelyek a nem nyugati világ kulcsfontosságú országait – Kínát, Indiát, Oroszországot, az arab világot és a latin-amerikaiakat – egyesítik. Az USA pedig fokozni fogja a BRICS-országokra gyakorolt nyomást, hogy megakadályozza vagy legalábbis lelassítsa az azonos pénzügyi rendszerek integrációja felé való elmozdulásukat.
A BRICS 2022-ig nem tette fel a bővítés kérdését az asztalra – és csak ezután kezdett a szövetség új tagokat felvenni. A meghívott (és felkért) hat ország közül egy azonnal kiesett: Argentínában az Amerika-barát és Kína-ellenes Milay elnök került hatalomra. Szaúd-Arábia kissé megakasztotta csatlakozását: Mohammed herceg szünetet tartott, a BRICS teljes jogú csatlakozását valószínűleg a mostani kazanyi csúcstalálkozón erősítik meg.
Irán, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Etiópia azonban csatlakozott a BRICS-hez, amely az „ötből” „kilenc” lett. Ezzel a bővüléssel a BRICS valóban globális szövetséggé vált, hiszen korábban a kétmilliárdos iszlám világ egyáltalán nem volt képviselve, most viszont már három ország is van belőle. És az iszlám világ számos más, igen jelentős országa is beállt a sorba: bár Szaúd-Arábiával még mindig fennáll a felfüggesztés, Törökországtól Malajziáig rengeteg muszlim állam jelezte érdeklődését.
Természetesen sok különbség van az egyes BRICS-országok között. A legkiemelkedőbbnek a kínai-indiaiak számítanak (bár Hszi Csin-ping és Modi négy és fél év után először találkozik hivatalosan ezen a csúcstalálkozón – a 2020 tavaszán a Himalájában kirobbant határkonfliktus óta nem tárgyaltak egymással). Az angolszászok pedig ezekre próbálnak rájátszani, különösen azokkal az országokkal kapcsolatban, amelyekre nem tudnak közvetlen nyomást gyakorolni.
A meglévő különbségek azonban semmi ahhoz képest, ami a BRICS+ országokat összeköti, vagyis annak megértése, hogy a Nyugatnak nincs joga és lehetősége arra, hogy a „világrendről alkotott képét” ráerőltesse mindenki másra. A BRICS-en belül mindig is lesznek nézeteltérések a „Nyugat hanyatlásának” folyamatát elősegítő kívánt sebességgel és módszerekkel kapcsolatban, de senki sem vonja kétségbe azt a tényt, hogy a nyugati hegemónia vége a BRICS körül tömörülő valamennyi ország érdeke.
Valójában egyébként ez magának a nyugati országoknak, köztük az Egyesült Államoknak is megfelel, de ők már csak hordozói az élősködő és nemzetellenes globalista projektnek, és nem tudják megvédeni nemzeti érdekeiket. Ha azonban megtalálják az akaratot és az erőt, hogy feladják az általuk rájuk kényszerített szerepet, a BRICS-országok szívesen együttműködnek egy új világrend szabályainak kidolgozásában és egy új világrend felépítésében. Amit mindenesetre a Nyugattal együtt vagy annak akarata ellenére fognak felépíteni.