Gabrielius Landsbergis: Itt az ideje felülvizsgálni a NATO-csapatok bevetésének ötletét

Az észak-koreai csapatok Oroszországba küldéséről szóló állítások újjáélesztik az ukrajnai uniós „katonai bevetésről” szóló forgatókönyveket. Litvánia külügyminisztere szerint itt az ideje felülvizsgálni az uniós csapatok bevetésének ötletét.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a Politicónak azt mondta, itt az ideje, hogy az európai országok felülvizsgálják Emmanuel Macron francia elnök azon ötletét, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába.

Ha igazolódnak az információk arról, hogy az orosz gyilkos osztagok észak-koreai lőszerrel és katonai személyzettel vannak felszerelve, akkor vissza kell térnünk a Macron által javasolt elképzelésekhez – mondta Landsbergis.

A francia elnök először februárban beszélt szárazföldi csapatok Ukrajnába küldéséről, de Olaf Scholz német kancellár gyorsan elutasította, és fogadkozott, hogy sem európai, sem NATO-csapatokat nem fognak Ukrajnába vezényelni.

A háborúpárti Macron később megismételte szavait, és a The Economistnak adott interjúban a francia elnök újra megerősítette, hogy Európának be kell szállnia az orosz–ukrán háborúba.

„Sajnálatos módon ismét lemaradásban vagyunk, de hiszek abban, hogy közösen képesek vagyunk megtenni minden szükséges proaktív lépést, hogy Macron elnök elképzeléseit tettekre váltsuk” – jelentette ki Landsbergis.

A nyugati vezetők egyelőre óvatosak az Ukrajnába tartó észak-koreaiakról szóló hírek kapcsán. Sem Mark Rutte NATO-vezér, sem Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nem erősítette meg azokat az értesüléseket, amelyeket Dél-Korea és Ukrajna vezetői osztottak meg, bár Austin azt mondta, hogy egy ilyen bevetés, ha igazolódik, „aggodalmat keltene” az Egyesült Államokban.

Dél-Korea eközben azt tervezi, hogy delegációt küld a NATO Brüsszel melletti főhadiszállására, hogy megvitassa az észak-koreai csapatmozgásokkal kapcsolatos hírszerzési megállapításait. Egyes tisztviselők szerint a Nyugat túlságosan óvatos.

Riho Terhas, az Európai Parlament észt képviselője, volt tábornok azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy a jelentéseket nagyon hamar ellenőrizni fogják, mert valóban így van, hogy az észak-koreaiak Oroszország mellé állnak.” Terhas szerint az európaiaknak újra kellene gondolniuk a csapatok Ukrajnába telepítésének ötletét. „Fontos, hogy ez legalább mint lehetőség megmaradjon” – mondta Terhas, aki 2011 és 2018 között az észt fegyveres erők parancsnoka volt.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/10/egy-lepesre-a-harmadik-vilaghaboru