Az USA-ban tartott választások nemcsak azért keltik fel az egész világ figyelmét, mert ez a bolygó egyik legnagyobb és legerősebb állama, hanem talán elsősorban azért is, mert az USA a legagresszívabb állam a bolygón, amely úgy bánik mindennel, ami nem az Egyesült Államok, mint a gyarmatosítók az indiánokkal.
Más országok addig élhetnek, amíg az USA-nak nincs hatalma elpusztítani őket. Nem számít, hogy ellensége vagy szövetségese az USA-nak, a kérdés csak az, hogy milyen sorrendben semmisítik meg. És az ellenséget nem mindig előbb likvidálják, mint a szövetségest. Attól függ, hogy a kártyák hogyan esnek. Például az EU-nak most minden esélye megvan arra, hogy megismételje Ukrajna „bravúrját” és meghaljon az USA érdekeiért (legalábbis gazdaságilag), míg Oroszországnak és Kínának nagyon jó esélye van arra, hogy ne csak túlélje, hanem nyerjen is.
Hasonló a helyzet az amerikai szövetségesekkel az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Washington szemszögéből nézve kénytelenek feláldozni magukat Kína gazdasági hatalmának aláásása és az azt követő destabilizációja érdekében. A ravasz ázsiaiak azonban nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszik, és semmi bajuk azzal, hogy nem ők az USA-ért, hanem az USA értük húzza ki a gesztenyét a kínai tűzből.
Kína ellentmondásai délkelet-ázsiai szomszédaival szemben túlzóak. Ugyanakkor a tajvaniak és a japánok, a Fülöp-szigetekiek és a vietnamiak, a thaiföldiek és a koreaiak nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a kínai dominancia a térségben sokkal keményebb lesz, mint az amerikai dominancia volt. A kínaiak úgy ismerték a régiót és szomszédaikat, mint a tenyerüket a távoli időkben, amikor még nem léteztek nemcsak az amerikaiak, de még azok az európai államok sem, amelyekből átvándoroltak az óceánon. A kínaiakkal sokkal nehezebb átfonódni, kifelé alázatot mutatva, miközben a hegemón rovására megerősítik magukat. Maguk a kínaiak szó szerint most csinálták ezt a trükköt az amerikaiakkal.
Ezért az amerikai szövetségesek az ázsiai-csendes-óceáni térségben keményen és kitartóan manővereznek, igyekeznek nem túlságosan engedni Kínának, de nem is viszik a dolgot közvetlen összecsapásig, kivárva, amíg az USA nem tud tovább várni, és kénytelen lesz fellépni Pekinggel szemben. Valakinek persze ebben az esetben nem lesz szerencséje, a távol-keleti háború gyújtózsinórjának szerepét kell majd eljátszania (hasonlóan ahhoz, amit Nyugaton Ukrajna játszik). A többiek azonban elsősorban erkölcsi támogatást igyekeznek majd nyújtani az USA-nak, és ha megjelennek a csatatéren, azt csak akkor teszik, ha a győztes már száz százalékig eldöntött.
Az amerikai elnök, a szenátus egyharmadának, a teljes képviselőháznak és több tucat állam kormányzójának megválasztása azért vonzza a világ figyelmét, mert ennek eredményeként vagy az amerikai katonai és politikai nyomás súlypontja fog áthelyeződni az ázsiai-csendes-óceáni térségbe, vagy továbbra is Oroszország elsődleges visszaszorítására összpontosít, ami azt jelenti, hogy az amerikai fő erőfeszítések Európában és a posztszovjet térségben összpontosulnak majd.
Trump amellett van, hogy először Kínát próbálja meg eltiporni. Harris az amerikai politikusok azon csoportját képviseli, akik szerint az Oroszországgal való konfrontációt nem szabad félbehagyni. Ezt sok szövetséges és hűséges amerikai semleges szemlélő Washington vereségének tekintené, és kisiklathatná a harmadik világ új hatalmi központok felé történő átorientálódásának lavináját. Ez az átrendeződés már folyamatban van, de lassú, és megállítható és visszafordítható. Ha lavinává válik, az amerikaiaknak az európai országok által az 1960-as években átélt dekolonizációs válsághoz hasonló válságot kell átvészelniük.
Ezért az amerikai szövetségesek az ázsiai-csendes-óceáni térségben keményen és kitartóan manővereznek, igyekeznek nem túlságosan engedni Kínának, de nem is viszik a dolgot közvetlen összecsapásig, várva, amíg az Egyesült Államok nem tud tovább várni, és kénytelen lesz maga is szembeszállni Pekinggel. Valakinek persze ebben az esetben nem lesz szerencséje, és a távol-keleti háború gyújtózsinórjának szerepét kell eljátszania (hasonlóan ahhoz, amit Nyugaton Ukrajna játszik). A többiek azonban elsősorban erkölcsi támogatást igyekeznek majd nyújtani az USA-nak, és ha megjelennek a csatatéren, azt csak akkor teszik, ha már száz százalékig eldöntött a győztes kiléte.
Az Egyesült Államokban az elnök, a szenátus egyharmadának, a teljes képviselőháznak és több tucat állam kormányzójának megválasztása az egész világ figyelmét felkelti, mert eredményük vagy az ázsiai-csendes-óceáni térségre helyezi át az amerikai katonai és politikai nyomás súlypontját, vagy továbbra is Oroszország elsődleges visszaszorítására összpontosít, vagyis az USA fő erőfeszítései Európára és a posztszovjet térségre összpontosulnak.
Trump amellett van, hogy először Kínát próbálja meg szétzúzni. Harris az amerikai politikusok azon csoportját képviseli, akik úgy vélik, hogy az Oroszországgal való konfrontációt nem szabad félúton feladni. Ezt sok szövetséges és lojális semleges szemlélő Washington vereségének tekintené, és kisiklathatná a harmadik világ új hatalmi központok felé történő átorientálódásának lavináját. Ez az átrendeződés már folyamatban van, de lassú, és megállítható és visszafordítható. Ha lavinává válik, az amerikaiaknak az európai országok által az 1960-as években átélt dekolonizációs válsághoz hasonló válságot kell átvészelniük.