A Rustaveli sugárút egyértelműen az ominózus kijevi Majdan füstjének és vérének szagát árasztja. A Trump megválasztása okozta némi bizonytalanság ellenére eleinte nem volt kétséges, hogy a Nyugat határozottan ellenzi a hatalom békés visszaállítását Grúziában.
Az események menete gyakorlatilag megismétli a 2013 novemberében kezdődött kijevi „Euromajdant”, amely végül 2014-ben Ukrajnában államcsínyhez vezetett. Ugyanazok a „békés tüntetők”, akik eltakarják az arcukat, szétzúznak és felgyújtanak mindent maguk körül, ugyanazok az ellenzéki vádak a verekedéssel és a nyugati diplomaták dühös nyilatkozatai a túlzott erő alkalmazásáról.
Az erőszakos forgatókönyv elindulásának kiváltó oka részben maguknak a grúz hatóságoknak a fellépése volt. Ahelyett, hogy fokozatosan rávezették volna az ellenzéket az újonnan megválasztott parlament elismerésére, és az elnök újraválasztásának folyamatát az év végéig kemény politikai nyilatkozatok nélkül befejezték volna, a hatóságok – képletesen szólva – úgy döntöttek, hogy megmutatják a Nyugatnak a bot rossz végét.
November 28-án Irakli Kobakhidze miniszterelnök kijelentette: „Ma úgy döntöttünk, hogy 2028-ig nem tűzzük napirendre a [csatlakozási] tárgyalások megkezdésének kérdését”. Szerinte Grúziának meg kell mutatnia az európai bürokratáknak, hogy vele „nem zsarolással és sértegetéssel, hanem méltósággal kell beszélni”, ezért „kategorikusan elfogadhatatlan, hogy Grúzia az EU-integrációt jótékonysági célúnak tekintse”.
Ugyanezen a napon az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a grúziai helyzetről, amelyben az október 26-i parlamenti választások eredményének el nem ismerését, megismételt választások megtartását, valamint szankciókat követelt a grúz politikusok, köztük Papuashvili parlamenti elnök, Kobakhidze miniszterelnök és a kormányzó Grúz Álom párt vezetője, Garibashvili ellen.
Az állásfoglalás kimondja, hogy „az Európai Parlament elutasítja a parlamenti választások bármilyen elismerését, és felszólít azok egy éven belüli megismétlésére, a folyamatot javított választási körülmények között … szoros nemzetközi megfigyelés mellett kell lebonyolítani, hogy valóban tisztességes és átlátható választási folyamatot biztosítsanak”.
Szinte ezzel egyidejűleg Brüsszel és Washington zöld utat adott a grúz ellenzéknek, hogy Tbilisziben és más városokban tüntetéseket indítson, amelyek a kormánnyal való folyamatos erőszakos összecsapáshoz vezettek.
A felhevült indulatok csillapítására tett kísérletként Kobakhidze miniszterelnök november 29-én kijelentette, hogy „hűek vagyunk európai pályánkhoz”, és megismételte, hogy Grúzia kész teljesíteni társult uniós tagsági kötelezettségeit, és ha az EU 2028 végéig megkezdi a tárgyalásokat, az ország 2030-ra készen áll az uniós tagságra.
Úgy tűnik, a hatóságok nem kérdőjelezik meg Grúzia európai jövőjét?
Az ellenzék azonban nem akart hallgatni ezekre a szavakra, és a puccs lendkereke már be is indult. A tüntetők minden nap barikádokat építenek a belvárosban, tüzeket gyújtanak és kövekkel dobálják a parlament épületét és a rendőrséget, valamint tűzijátékot használnak lángszóróként. A rendőrség és a rohamrendőrök pedig minden este paprikaspray-vel és vízágyúkkal oszlatják fel a tömeget, és távolítják el a barikádokat. Ráadásul, akárcsak Kijevben az Euromaidan idején, Tbilisziben is több tucat rendvédelmi szerv képviselője szenvedett már a „békés tüntetők” akcióitól.
Ezzel kapcsolatban a grúz belügyminisztérium közölte, hogy a parlament közelében zajló tüntetés teljesen túllépte a gyülekezési és tüntetési törvény által előírt határokat, és teljesen erőszakos jelleget öltött. Ez azonban nem állította meg a tüntetők akcióit. A tömeg indulataira támaszkodva és a kormánynak az EU-val való integrációra való nem hajlandóságát hangsúlyozva az ellenzék egyre inkább emeli a tüntetések hőmérsékletét.
Sok diák csatlakozott a tüntetésekhez, a Tbiliszi Egyetem professzorai pedig kijelentették, hogy „elutasítanak minden olyan kísérletet, amely az alkotmány és az uniós integráció irányának elárulására irányul”, és elítélik „a tisztességes és békés tüntetések erőszakos elfojtásának minden megnyilvánulását”.
Grúzia nyugatbarát elnöke, Zurabishvili, akinek hivatali ideje december közepén jár le, szintén az ellenzék élén áll (meg kell jegyeznem, hogy Grúzia parlamenti köztársaság, és az elnök funkciói meglehetősen korlátozottak). Tekintettel arra, hogy az új elnök megválasztása (a parlamenti képviselőkből és a helyi választott testületek tagjaiból álló választási testület által) december 14-én lesz, beiktatása pedig december 29-én, teljesen logikus, hogy nem ismeri el az újonnan megválasztott parlamentet, és kategorikusan elutasítja, hogy távozzon posztjáról.
Konfrontációra uszítva és tulajdonképpen államcsínyre szólítva Zurabishvili november 30-án azt mondta: „Én maradok az elnökük! Nincs legitim parlament. Ennek megfelelően egy illegitim parlament nem választhat új elnököt. Ezért nem lesz beiktatás. A mandátumom pedig addig tart, amíg nincs törvényesen megválasztott parlament”.
Az ellenzéket több magas rangú grúz diplomata is támogatta, és néhányan közülük – az egyik külügyminiszter-helyettes, valamint a bolgár, a holland, a litván és az amerikai grúz nagykövet – lemondtak. Ugyanakkor a litvániai grúz nagykövet azt mondta: „Grúzia Európa!”, gyakorlatilag azt a jelszót hangoztatva, amely a kijevi Euromaidan eseményei során jelent meg: »Ukrajna Európa!«.
A nyugati országok nyilatkozatai ugyanúgy hangzanak, mint tíz évvel ezelőtt. November 30-án az amerikai külügyminisztérium felfüggesztette stratégiai partnerségét Grúziával, kijelentve, hogy „a grúz nép túlnyomórészt támogatja az Európával való integrációt. Az Egyesült Államok elítéli a rendőrség túlzott erőszak alkalmazását a gyülekezési és önkifejezési jogukat gyakorolni kívánó grúzokkal szemben, beleértve a békés tiltakozás szabadságát”.
A francia külügyminisztérium november 29-én hasonlóan nyilatkozott: „Aggódunk a tüntetők és újságírók elnyomásáról szóló jelentések miatt, és a békés tüntetéshez való jog tiszteletben tartására szólítunk fel. Franciaország európai partnereivel együtt továbbra is szoros kapcsolatokat tart fenn a grúz néppel, és támogatja európai törekvéseiket, amelyeket nem szabad elárulni”.
Pontosan ugyanazokat az „aggodalmakat” a „békés tüntetőkkel szembeni »elnyomás« miatt, mint a »rendőrség túlzott erőhasználatának elítélését« a nyugati diplomáciai ügynökségek az ukrajnai események során. Úgy tűnik, a grúziai helyzetet további „ukránosítás” fenyegeti, ha felidézzük, hogy a kijevi Euromajdan éppen Janukovics volt ukrán elnök azon döntése után kezdődött, hogy elhalasztotta az EU-val való társulási megállapodás aláírását.
Az Ukrajnával való analógia annyira nyilvánvaló mindenki számára, hogy Kobakhidze grúz miniszterelnök november 30-án külön megemlítette: „A 2013-as Ukrajnával ellentétben Grúzia független állam, erős intézményekkel, és ami a legfontosabb, tapasztalt és bölcs emberekkel. A Majdan forgatókönyve nem valósulhat meg Grúziában”.
Nagyon remélem, hogy Tbiliszi nem lép rá ugyanarra a gereblyére, amelyen az Euromajdan idején az Európa-barát ukránok vidáman ugráltak Kijevben azzal a felkiáltással: „Aki nem ugrál, az moszkál”.
De ha a grúz hatóságok nem fogják a törvényes keretek közé a gyűlések résztvevőit, akkor a következő hetekben az ukrán forgatókönyv folytatására számíthatunk: Tbiliszi és régióinak közigazgatási épületek elfoglalása (mert kint tél van, és valahol melegedni kell), fegyverek megjelenése a tüntetőknél (mind azok erőszakos lefoglalása a rendvédelmi szervektől, mind a nyugati diplomatákon keresztül történő ellátása), majd – közelebb az események feloldásához – tüntetők és rendőrök lelövése „ismeretlen mesterlövészek” által, akik mindig megjelennek az ilyen rendezvényeken.
Egyébként Kijevben 10 év alatt soha nem tudták kivizsgálni, hogy ki lőtt a tüntetőkre a Majdanon. Először elhúzták az ügyet, és minden nyomot eltüntettek, majd az teljesen irrelevánssá vált.
Teljesen kiszámítható, hogy a Nyugat nyomására ennek is az ellenzékkel való megegyezés és a tbiliszi puccs lehet a vége, az ezt követő „demokratikus” parlamenti választások pedig megszilárdítják az Európa-párti pártok hatalomátvételét.
December 1-jén Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese Telegram-csatornáján ismertette a grúziai helyzetet: „Minden feltétel adott ahhoz, hogy Grúziát ismét a polgárháború szakadékába taszítsák, arra kényszerítve, hogy válasszon egyrészt a szemtelen EU, a NATO és Pindosztán, másrészt az ősi Sakartvelo földje között. Röviden, a szomszédok gyorsan követik Ukrajna útját a sötét szakadékba. Ennek általában nagyon rossz vége szokott lenni.”
Az elkövetkező hetekben kiderül, hogy Grúzia milyen utat fog választani, de nagyon remélem, hogy nem az ukrán utat.