A jelenlegi nyugati világban egyre erősebb az a tendencia, amely a nemzetállamok, a kereszténység és a hagyományos értékek ellen irányul. Brüsszel migránsokkal árasztaná el Európát. Ez súlyos következményekkel jár a társadalomra és a gazdaságra nézve.
A liberális politikusok gyakran figyelmen kívül helyezik az emberek igényeit és szükségleteit egyaránt. Erre a politikára adnak választ a Patrióták. A nyugat elhibázott politikájáról és az új politikai erő szükségességéről Orbán Viktor a Patrióta számára adott interjúban beszélt. A miniszterelnök kiemelte: a liberálisok utolsó hídfőállása, ahova visszaszorultak, Brüsszel.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy szerinte a nyugati világban egyértelműen két, egymással szemben álló politikai és szellemi irányzat, két eltérő program küzd egymással. Az egyiket progresszív liberálisnak, a másikat pedig hazafinak, a patrióták irányzatának nevezte. Én személyesen is tanúja voltam ennek a küzdelemnek – hangsúlyozta.
A jelenlegi helyzetről azt mondta, hogy Európában, a nyugati világ belső konfliktusában a liberálisok veszítenek, a hazafias erők pedig győznek. A legnagyobb győzelem ebből a szempontból kétségkívül Donald Trump amerikai elnök megválasztása – magyarázta.
Orbán Viktor véleménye szerint a hazafias erőknek a liberálisok felett aratott győzelme lehetőséget teremt arra, hogy a nyugati világ újra megerősödjön, és meghatározza a helyét a radikálisan változó világrendben. De tudnunk kell – tette hozzá –, hogy a végén a két folyamat ugyan összetalálkozik, de valójában két teljesen különböző természetű dologról van szó.
Nyugat-Európa helyzetét illetően úgy fogalmazott, hogy a liberálisok utolsó hídfőállása, ahová visszaszorultak, Brüsszel. Ez Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát. Már csak itt vannak liberálisok. Orbán Viktor szerint, ha a Nyugat sürgősen nem hajt végre versenyképességi változásokat, akkor a világgazdaság összteljesítményén belül az európai, a nyugat-európai országok teljesítménye tovább fog csökkenni, és ezek az országok eljelentéktelenednek.
Az amerikai republikánusok győzelmével a migrációs politikának vége van. Tehát a migrációpárti politika halott a nyugati világban. A genderpolitika halott, és remélem, hogy a háborúpárti politikának is meg vannak számlálva a napjai – jelentette ki.
Orbán Viktor elmondta, hogy az Európai Parlamentben a legutóbbi választások eredményeképpen egyértelműen változáspárti többség alakult, és becslése szerint a 27 tagállamból 17-ben olyan politikai erők győztek, amelyek változást akartak, ideértve a Néppártot is.
Egyre több a szövetséges Európa rendbetételében, változhat a Nyugat. Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) új elnökjelöltje egy friss interjúban kijelentette, hogy az ECR nagyobb súlyt kíván biztosítani a tagállamoknak az Európai Unióban, és készen áll a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre. Morawiecki hangsúlyozta, hogy Giorgia Meloni munkáját kívánja folytatni az ECR élén, aki szilárd alapokra helyezte a pártszövetséget.
Úgy véli, Európa versenyképességét és identitását folyamatosan veszíti, és az ECR az ő vezetésével új, ambiciózus politikát fog folytatni. Az ECR elnökjelöltje az erőteljes nemzetállami szuverenitás szorgalmazását jelölte meg legfontosabb célként, elutasítva az EU további centralizációját. Az uniónak szabad nemzetek közösségének kell maradnia a nagy bürokrácia helyett – hangsúlyozta. Morawiecki kiemelte, kiváló kapcsolatban áll Orbán Viktorral és Santiago Abascallal is.
A józan észt képviselő Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel való azonosságtudatot is megerősítette, és az Európa és az USA közötti szoros együttműködést szorgalmazta. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Patrióták Európáért pártcsalád felemelkedését és Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmének lehetőségét történelmi fordulópontnak nevezte. Véleménye szerint ez az esély megmenti a Nyugat lelkét, amennyiben sikerül kihasználni a lehetőséget. Bírálta az Európai Uniót, ami szerinte a béke helyett háborús uszítást folytat, figyelmen kívül hagyva a béke iránti magyar törekvéseket.
Szánthó szerint a baloldal frusztrációja a hazafias erők felemelkedéséből fakad, akik a bevándorlás és a háború ellen küzdenek. Az európai liberális elitben is növekszik a félelem, miután a woke-izmus elveszítette amerikai támogatását. A főigazgató a hazafias erők nemzetközi egységének megerősítését és a progresszív ideológia elleni fellépést szorgalmazta.
Ha rajtunk múlna, nem lenne bevándorlás, nem lenne háború – hangsúlyozta.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/12/a-patriotak-megvaltoztatjak-a-nyugati-vilagot