Hamarosan hivatalba lép a Trump-kormány, amiből kiindulva az elemzők nem számítanak arra, hogy javulnak az amerikai–kínai kapcsolatok. Sőt, úgy tűnik, hogy a két ország közti kereskedelmi konfliktus eszkalálódat a jövőben.
Donald Trump első elnöksége alatt nem bánt kesztyűs kézzel Kínával. Nagy kérdés: a megválasztott elnök kormánya ezúttal hogy viszonyul Kínához? Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a külügyminiszteri poszt várományosa, Marco Rubiót, illetve a leendő nemzetbiztonsági tanácsadó Mike Waltzot egyaránt a Pekinggel szembeni kemény fellépés híveként jegyzik – derül ki a Világgazdaság szerdán megjelent cikkéből.
Kérdés, hogy a Trumpra egyre nagyobb befolyással bíró, és a Tesla révén Kínában komoly üzleti érdekekkel rendelkező Elon Musk tompítani tudja-e ezt az irányvonalat. A politikus néhány hónapja megígérte, hogy az elnöki székbe visszaülve hatvanszázalékos vámmal sújt minden kínai importot, ezzel ellehetetlenítve az olcsó ázsiai termékek behozatalát.
Az elemzők egy része szerint nem valószínű, hogy Trump rögtön az elnöki ciklusának első napjaiban bevezetné a sápot, a hazai inflációs nyomás miatt nagyobb az esélye az alacsonyabb vagy fokozatosan bevezetett tarifáknak. Ugyanakkor az ígért hatvanszázalékos tarifánál kisebb mértékű vám kivetése is a két ország közti kereskedelmi konfliktus eszkalálódását eredményezné, jelentősen csökkentve az Egyesült Államok kínai importját, ami 2023-ban meghaladta a négyszázmilliárd dollárt.
Az amerikai–kínai kereskedelmi és gazdasági háborút még Donald Trump akkori elnök robbantotta ki 2018-ban, aztán Joe Biden elnöksége alatt tovább eszkalálódott: a Biden-adminisztráció meredeken megemelte a kínai elektromos járművekre, napelemekre és más stratégiai fontosságú árukra kivetett importvámokat tavaly nyáron. Ugyanis Hszi Csin-ping kínai elnök stratégiája, hogy az ingatlanszektor helyett a feldolgozóiparral pörgetné a távol-keleti óriás gazdaságát.
Azonban az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői azzal vádolják a kínai kormányt, hogy állami támogatásokkal teszi exportképessé a termékeket. A vádakat Peking rendszerint visszautasította. Az amerikai vámok kapcsán fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években Kína kiskapukat talált a washingtoni szigor megkerülésére: a napelemek és egyéb zöldtechnológiák gyakorlatilag szabadon jutnak be az Egyesült Államokba olyan közvetítőkön keresztül, mint Mexikó.
A megválasztásért kampányoló Donald Trump azonban jelezte, hogy ezeket a kerülőutakat is lezárná a mexikói és a kanadai termékekre ígért 25 százalékos büntetővámmal. Ha Trump betartja a fogadkozását, akkor az Egyesült Államok egyszerre kezd vámháborút a három legnagyobb kereskedelmi partnere ellen.
Kína már többször közölte, hogy nem hagyja válasz nélkül a lépéseket: a világ második legnépesebb országa Trump első elnöksége idején az amerikai mezőgazdasági export korlátozásával válaszolt, így ezeket ismét célba veheti.
A héten az amerikai sajtó arról írt, hogy Trump visszatáncol a vámemelési ígéreteitől, de a megválasztott elnök ezt cáfolta. Viszont árnyalja a képet, hogy Trump meghívta Hszi Csin-pinget a beiktatására, ami a két szuperhatalom kiegyezésének első jele lehet, bár az elemzők többsége arra fogad, hogy nem javulnak a két ország közötti kapcsolatok.
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2025/01/mi-varhat-kinara-donald-trump-szinre-lepesevel