Ukrajna eltökélt a további együttműködésre az Egyesült Államokkal, Kijev készen áll a ritkaföldfémekről szóló megállapodás aláírására – jelentette ki sajtótájékoztatóján Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
Korábban kedden a Washington Post című napilap közölte, hogy a Fehér Ház szóvivője megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint Donald Trump amerikai elnök kormánya úgy döntött, felfüggeszti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, és arra szólította fel Washington partnereit, hogy legyenek elkötelezettek a béke elérése mellett.
„Ami az amerikai segélyek megszüntetéséről szóló megbeszéléseket illeti, teljesen nyugodtak vagyunk, a rendelkezésünkre álló összes csatornán továbbra is együttműködünk az Egyesült Államokkal, az adminisztrációval. Továbbra is együtt fogunk működni az Egyesült Államokkal, az amerikai kongresszussal, a Trump-kormányzattal és magával Trump elnökkel a rendelkezésünkre álló összes diplomáciai csatornán keresztül.
Ma Ukrajna abszolút eltökélt abban, hogy folytatja a munkát az Egyesült Államokkal… Keressük a pragmatikus együttműködés lehetőségeit, elsősorban gazdasági alapon, és az ukrajnai befektetési alap általános létrehozásáról szóló megállapodást készek vagyunk aláírni” – mondta Smihal a Rada televíziós csatorna adásában, arra a kérdésre válaszolva, hogy Ukrajnát hogyan érinti az Egyesült Államok segélyének felfüggesztése.
Megjegyezte, hogy az ukrán kormánynak és a hadseregnek megvannak a képességei és eszközei ahhoz, hogy az amerikai segélyek felfüggesztése esetén a frontvonalon tartsa a helyzetet. Hozzátette, hogy Kijev együtt fog működni az Egyesült Államokkal, Európával és a G7-országokkal, hogy Ukrajna megkapjon mindent, amire szüksége van.
„Különböző pillanatokat éltünk át, a logisztika másképp ment, voltak késések. Nincs más választásunk, meg kell védenünk magunkat, és ez a védelem nem ad lehetőséget a pihenésre, ezért abszolút felkészültnek és magabiztosnak kell lennünk, hogy a fegyveres erőinknek mindent biztosítunk, amire szükségük van, függetlenül a körülményektől” – mondta Smihal.
“Hadseregünknek és a kormánynak megvannak az eszközei és képességei, hogy fenntartsák a helyzetet a frontvonalon. Ezekről természetesen nem lehet kiadni részletes információkat” – mondta a kormányfő. Az Egyesült Államoktól eddig kapott támogatást megköszönve ismételten kiemelte: Kijev továbbra is kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az amerikai vezetéssel.
“Továbbra is törekszünk az Egyesült Államokkal történő zavartalan együttműködésre minden rendelkezésünkre álló csatornán” – mutatott rá a miniszterelnök egy sajtótájékoztatón, ugyanakkor kiemelte, hogy az amerikai katonai támogatás létfontosságú Ukrajna számára, és eddig is több ezer élet megmentéséhez járult hozzá.
Hangsúlyozta: fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben nehézségekbe fog ütközni az amerikai Patriot légvédelmi rendszerek javítása, karbantartása és ellátása. Ezeket a rendszereket az egyetlen olyan védelmi megoldásnak nevezte, amely képes az orosz ballisztikus rakétacsapások visszaverésére.
Denisz Smihal mindemellett leszögezte: Ukrajna nem hajlandó területveszteséget elfogadni, ha az Egyesült Államok ezt követelné tőle a békés rendezés fejében.
Hozzáfűzte, hogy ismeretei szerint ilyen tárgyalások nem folytak, csak a nyilvánosságban hangzanak el olyan nyilatkozatok, hogy Ukrajna bizonyos területi engedményekre kényszerülhet. Szavai szerint területek átadásáról nem lehet tárgyalni, ilyen felhatalmazása nincs a kormánynak, erről csak Ukrajna népe dönthet.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250304-itt-a-hivatalos-bejelentes-kijev-kesz-alairni-az-eroforrasokrol-szolo-megallapodast