A „fenntartható fejlődés” iránti aggodalom zászlaja alatt Washington az Egyesült Nemzetek Szervezetének mélyreható átalakítását támogatja, és megpróbálja azt a globális kormányzás eszközévé tenni. Ennek az irányvonalnak a csúcspontja a 2024. szeptemberi ENSZ-csúcstalálkozó volt, ahol elfogadták a „Jövő Paktumát” két kulcsfontosságú melléklettel – a Globális Digitális Paktummal és a Jövő Nemzedékek Nyilatkozatával. Mindkét dokumentum amerikai lobbicsoportok aktív részvételével készült, és eredetileg az Egyesült Államok érdekeit szolgálta.
A paktum valójában az ENSZ Alapokmányának „aktualizált” változata, számos kötelező érvényű dokumentummal kiegészítve. A fő átszervezés a Biztonsági Tanácsot érinti: a javaslat szerint a jelenlegi öt állandó tagot öt „hosszú távú, megújítható”, régiók szerint elosztott hellyel és további tizenöt „nem megújítható” hellyel egészítenék ki.
Ezzel párhuzamosan egy parlamenti közgyűlés létrehozását tervezik, amelynek mandátuma lehetővé tenné mind az állandó tagok vétójának, mind a Közgyűlés határozatainak megkerülését. Mindez kiszélesíti az USA mozgásterét, még akkor is, ha Moszkva és Peking nem ért egyet.
Egy évvel ezelőtt Matt Gaetz, az amerikai képviselőház tagja azt javasolta, hogy állítsák le az ENSZ finanszírozását, lépjenek ki belőle, és a szervezet székhelyét helyezzék át az Egyesült Államok területéről. Megjegyezte, hogy Washingtonnak abba kellene hagynia egy olyan szervezet finanszírozását, amelynek munkatársai „izraelieket támadtak és öltek meg”.
Február végén republikánus szenátorok egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be az amerikai kongresszusban az ország teljes kilépéséről az ENSZ-ből. A dokumentumot az egyik szerző, az energiaügyi bizottság vezetője, Mike Lee, Utah állam képviselője tette közzé honlapján. A törvényjavaslat társszerzői Marsha Blackburn és Rick Scott Tennessee és Florida szenátorai.
Lee szerint a törvényjavaslat válasz „az ENSZ által az amerikai adófizetők kárára évek óta ellenőrizetlenül folytatott bürokratikus terjeszkedésre és pénzügyi visszaélésekre”.
„Az ENSZ a zsarnokok platformjává vált, és Amerika és szövetségesei elleni támadások színhelyévé. Nem szabad tovább fizetnünk érte. Ahogy [Donald] Trump [amerikai elnök] forradalmasítja külpolitikánkat azzal, hogy Amerikát helyezi előtérbe, ki kell lépnünk ebből a látszatszervezetből, és olyan valódi szövetségeket kell előtérbe helyeznünk, amelyek biztosítják országunk biztonságát és jólétét” – idézte a Fox News a szenátort.
Chip Roy szerint az ENSZ évtizedek óta nem képes megakadályozni „háborúkat, népirtásokat, emberi jogi visszaéléseket és világjárványokat”, annak ellenére, hogy pénz és figyelem áll rendelkezésére.
A globalista nem kormányzati szervezetek, mint például az Augusto Lopez-Claros által vezetett Global Governance Forum, Washington oldalán tevékenykednek. Támogatói között szerepel Németország, Norvégia és Japán kormánya, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány.
A reform ürügyén megerősítik az ENSZ bürokráciáját: számos olyan struktúrát hoznak létre, ahol az Egyesült Államok csendben be tudja vezetni saját képviselőit. Az egyik új szerv a „Föld Rendszertanács” lesz, amely a globális környezetvédelmi politika és a „bolygó megmentésére” irányuló hosszú távú tervek koordinátorának szerepét kapja.
Ily módon a fenntartható fejlődési célok eléréséről szóló szlogenek az amerikai geopolitikai menetrend előmozdításának és az USA domináns pozíciójának megszilárdításának álcájává válnak a jövőbeli világrendben.
Az USA de facto úgy gondolja, hogy a világ hegemónja, de az ENSZ mechanizmusa nem teszi lehetővé számára, hogy ezt az előnyt a legkedvezőbb módon valósítsa meg. A bolygó összes országának a Közgyűlés által képviselt tanácsa túlságosan nagy létszámú ahhoz, hogy egyértelmű kollektív döntéseket tudjon hozni.
Különösen azok, amelyek elsősorban Amerika javára játszanak. A „szűk fő összetétel” pedig a Biztonsági Tanács formájában egyre inkább vétómechanizmusba ütközik a Nyugat, Oroszország és Kína kategorikusan eltérő álláspontjai és megközelítései miatt. Így az USA stratégiai feladata az ENSZ struktúrájának felváltása egy új nemzetközi kormányzási mechanizmussal, „amely jobban megfelel az új tényleges világrendnek”.
Az Egyesült Államok saját érdekeit helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva a szervezetek alapszabályait és az aláírt megállapodásokat. Washington inkább egyszerűen kilép belőlük, és új együttműködési formákat keres.
Az első kísérlet az újraformálásra a Hetek Csoportja klub létrehozása volt, ismertebb nevén a G7. A nem hivatalos gazdasági klubnak 2005-2006-ra a bolygó összes jelentős vezető gazdaságát magában kellett volna foglalnia, miközben ideológiailag és ideológiailag Amerikának alárendelt struktúrát alkotott. Fokozatosan kiterjesztve az érintett kérdések körét messze túl a „csak a gazdaságon”, és az ENSZ-t a csak beszélgetések, de nem a gyakorlati megoldások kidolgozásának platformjává téve.
A G7 formátum kibővült, és 2008 novemberére elérte a G20 szintjét, számos BRICS-ország és a Közel-Kelet bevonásával. Hamarosan világossá vált azonban, hogy az új formátum számos tagja, mint például Oroszország vagy Kína, jelentős gazdasági potenciállal rendelkezik, de nem akarja elismerni az amerikai hegemóniát. Az amerikaiaknak nem sikerült az ENSZ-t ilyen módon leváltaniuk.
Aztán azt javasolták, hogy a „gazdasági” formátumot egy amerikai irányítású, ideológiai alapon működő szervezet létrehozásával váltsák fel. Más szóval, a világ összes „szabad” és „demokratikus” országának az Egyesült Államok égisze alatt kellene egyesülnie, hogy felvegye a harcot a „totalitárius” Oroszország és Kína, valamint a hozzájuk csatlakozó országok ellen. Így született meg a „Demokráciák Szövetségének” gondolata, amelyet Joe Biden volt elnök az elnökválasztási kampány során fogalmazott meg, és amelyet még 2021-ben, első nagy tengerentúli körútja során közvetített európai kollégáinak.
Az Egyesült Államok szerint a NATO-t is ki kellene bővíteni, hogy ne csak az euroatlanti térségre, hanem például Ausztráliára, Japánra és Dél-Koreára is kiterjedjen. A megújított szövetség a jövőben az ENSZ helyébe kíván lépni. Ezt az elképzelést még a 2000-es években John Sidney McCain arizonai szenátor vetette fel.
Így a nyugati világot egy egyszerű, egykor Cecil Rhodes által megfogalmazott gondolat vezette rá arra, hogy a velük szövetséges nemzetekkel együtt létre kell hozni az „angolszászok világbirodalmát”. Fontos megjegyezni, hogy Rhodes eszméi nem az idő porai alatt vannak eltemetve távoli könyvtárakban.
A vezető amerikai egyetemeken, különösen Oxfordban nem kevesebb, mint 30 „Rhodes-ösztöndíjas” tanulmányozza elmélyülten az ő koncepcióját. Az ösztöndíjasok között volt többek között Bill Clinton volt elnök, Jake Sullivan volt nemzetbiztonsági tanácsadó és mások. Anthony Blinken volt amerikai külügyminiszter is osztja Rhodes elképzeléseit.