Kitalálták, bevált, viszonylag egyszerű és olcsó, illetve nem kevéssé félelmetesen hatékony eszköz a sorozatvető – népszerűbb gyűjtőnéven a Katyusa. Korábban főleg az oroszok alkalmazták, de ma már szinte minden, magára valamit is adó állam haderejében föllelhető.
A németek kezdetben egyenesen rettegték, aztán idővel megtanulták kezelni a szovjet Katyusák hatásait. A rakéta sorozatvető mint sajátos fegyver tekintélyes pályát futott be, s az idők során a sorozatban gyártott kivitelek mellett a házi barkácsváltozatok is egyre gyakrabban tűntek föl a világ konfliktuszónáiban.
A kezdeti – és a mai sufnitunig – módit túlzottan szofisztikált terméknek nem igazán lehet nevezni. Több köteg cső összefogva, hegesztve, ezekbe mennek az acél- vagy vascsőből összeállított lőporhajtású rakéták, melyeket elektromos gyújtás révén küldenek rá az ellenségre.
A kimagasló precizitás kezdetben nem volt – s néha ma sem – alapfeltétel. Kisebb-nagyobb területek beborítására ugyanis tökéletesen alkalmas ez az eszköz – s itt egyre megy, hogy egy aktuálisan szétbontakozó gyalogos- vagy gépesített alakulatot kell megszórni áldással. Ami a lényeg, hogy a sok borotvaéles repesz tegye meg a hatását akkor is, ha csak a járműveket lyuggatja mozgásképtelenné. Ha pedig még az élőerőben is veszteségek keletkeznek, az már bónusznak tekinthető.
A külalak amúgy a második világháború óta nem sokat változott: egy kerekes vagy lánctalpas járművön egy körbeforgatható, oldalra billenthető talapzatot láthatunk, melyek egymással párhuzamosan több indítócsövet vagy sínt tartalmaznak. Utóbbiak azok, melyekből a rakéták csomósan vagy szólóban útnak indíthatók. Mindenképpen ki kell emelni a hagyományos csöves tüzérséggel szembeni mozgékonyságukat és gyorsaságukat.
Egy sorozatvető összehasonlíthatatlanul rövidebb idő alatt ellőhet egy komplett javadalmazást, mint egy tarack. Arról nem is szólva, hogy egy önjáró eszközzel hamarabb kereket lehet oldani, mint egy körülményesebben telepíthető ágyúval. Utóbbi pedig manapság, a drónok világában kimondottan hasznosnak nevezhető tulajdonság
Mint fentebb is hivatkoztunk rá, a sorozatvető rendszerek között ma már akadnak irányítottak is. Olyannyira, hogy a NATO lassan, de biztosan áttért erre a megoldásra, s a tömegtűz kiváltására alkalmas eszközök helyett az egy lövés – egy találat elvét kezdte alkalmazni.
Ez a szabatosság terén hasznot hoz, viszont az efféle termékek elkészítése lényegesen költségesebb és időrablóbb, mintha „buta rakéták” ezreit okádnák az erre a profilra szakosodott üzemek. Arról nem is szólva, hogy a kiokosított verziókba nem árt némi elektronika sem, ami manapság nem olyan könnyen beszerezhető, mint mondjuk négy-öt évvel ezelőtt.
A jelen háború tapasztalatai azt mutatják, az oroszok továbbra is előszeretettel alkalmazzák a pusztító területtüzet. A világhálón ezrével láthatók olyan fölvételek, ahol a második világháborúban megismert Katyusa-alakulatok okádják az ukránokra a rakétákat. Persze a kivitel szemmel láthatóan lényegesen modernebb, de a hang- és „véghatás” pont olyannyira dermesztő, mint volt nyolcvan-akárhány évvel ezelőtt.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250515-egy-tulelo-eszkoz-a-katyusa