Németország zöld jelzést adott az eszkalációra, a nyugati támogatás intenzitása jelentősen fokozza a veszélyt

A hatótávolsági korlátozások eltörlése jelentős fordulatot jelez a nyugati katonai segítségnyújtásban. Ukrajna egyre sürgetőbben kér nagy hatótávolságú fegyvereket, hogy orosz logisztikai és légibázisokat is célba vehessen. A NATO hivatalosan továbbra sem részese a konfliktusnak, de a lapunknak nyilatkozó szakértő arra figyelmeztetett, hogy a nyugati támogatás intenzitása jelentősen fokozza az eszkaláció veszélyét.

A nyugati szövetségesek újabb mérföldkőhöz érkeztek az ukrajnai háború támogatásában: Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság mostantól nem korlátozza a szállított fegyverek hatótávolságát. Ezzel a döntéssel lehetővé válik, hogy Ukrajna katonai célpontokat támadjon orosz területen is – ami Moszkva szerint rendkívül veszélyes lépés.

A bejelentést Friedrich Merz német kancellár tette hétfőn, Berlinben. A kancellár hangsúlyozta: Nincs többé hatótávolság-korlátozás az Ukrajnának szállított fegyverek esetében. Sem a britek, sem a franciák, sem mi, sem az amerikaiak nem élnek ilyen korlátozással.

Merz indoklása szerint a cél az, hogy Ukrajna hatékonyan tudja megvédeni magát – nemcsak a saját területén, hanem az oroszországi hadászati infrastruktúrák ellen is. „Egy olyan ország, amely csak a saját területén védekezhet, nem képes megfelelően megóvni magát” – tette hozzá.

A német Taurus rakéta előnye nemcsak a nagyobb hatótáv a Storm Shadow és a Sculp rakétákhoz képest, hanem az egyértelműen lopakodó üzemmódja miatt is nehezebben elfogható és nagyobb pusztításra képes, mint a korábbi francia és angol fegyverek – mondta lapunknak Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.

Összesen körülbelül 600 darabot gyártott belőle Németország, aminek jelentős részét várhatóan átadja Ukrajnának, s amelyekkel az orosz úgynevezett hadászati célpontokra mérhetnek csapást, tette hozzá a szakértő. Ez fegyverraktárakat, vezetési pontokat, radarrendszereket és légvédelmi rendszereket jelenthet, innentől kezdve azonban erre az orosz válasz sem fog elmaradni, mutatott rá Somkuti Bálint.

Merz utalt a közelmúltbeli kijevi látogatására, amelyen együtt vett részt Emmanuel Macron francia elnökkel, Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel és Keir Starmer brit kormányfővel. A négy ország most „a hajlandók koalíciójaként” lép fel Ukrajna támogatásában.

A konkrétan szállítandó fegyverrendszerek listáját Merz egyelőre nem részletezte, ám a vita középpontjában továbbra is a német Taurus manőverező robotrepülőgép áll, amely akár 500 kilométeres hatótávolságával képes mélyebben fekvő orosz területekre is csapást mérni, ami a szakértő szerint biztosan nem marad válasz nélkül.

Korábban a Dnyetropetrovszk ellen bevetett Oresnyik nevű új orosz fegyver célpontja is egy olyan üzem volt, ami katonai eszközöket gyártott. Több olyan célpont is van, amelyeket korábban Oroszország nem támadott, ilyenek a jellemzően Nyugat-Ukrajnában elhelyezkedő kiképző és légibázisok, ahol nagy mennyiségű nyugati személyzet található.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/05/nemetorszag-eszkalacio-raketa