Óriási tételben lehet fogadni már most arra, hogy ha (bármikor is) lezárulnak a harcok a szomszédban, illegális fegyverdömpinggel kell számolnia minden európai állam hatóságának. Az „elszivárgás” már most döbbenetes mértékű, s semmi jót nem ígér, hogy Ukrajnában kétharmados törvényhez kötött a fegyvertartási szabályok megváltoztatása.
Csöppet sem természetes mennyiségű kézifegyver és lőszer van az ukrán lakosság birtokában. Persze alapesetben ez érthető, hiszen mégiscsak egy támadás alatt lévő országról beszélünk, ugyanakkor az már nem megnyugtató, hogy ma is úgy osztogatják a népeknek a gyilkos eszközöket, mintha nem lenne holnap.
Természetesen statisztikai kimutatások vagy konkrét adatok nem állnak rendelkezésre, de annyi bizonyos, alsó hangon egy-másfél, míg a szkeptikusok szerint akár kétmilliónál is több darab pisztoly és automata eszköz parkol a ruhásszekrényekben és konyhafiókokban. És mivel a baj nem jár egyedül, ezekhez tonnákban mérhető lőszert is parkíroztatnak a lakásaikban a honpolgárok.
Mértéktelenül fokozza a veszélyt, hogy az „ipari szintű” fegyverlopás már a háború kezdetétől jellemzi Ukrajnát – annak ellenére is, hogy ezt mind Kijev, mind a Nyugat hevesen tagadja. Ennek ellenére a figyelmes újságolvasó és tévénéző szinte havi rendszerességgel fedezheti föl azokat a „mínuszos (értsd: a sajtóban szándékosan eldugott) híreket”, melyek egy-egy leleplező rendőrségi akcióról szólnak.
A dermesztő amúgy az, hogy egy-egy ilyen mozzanat során nem vicek-vacak rozsdás eszközök, hanem a legmodernebb gépkarabélyok, sőt, újabban tarka-barka gránátok akadnak horogra. Mindez persze annak köszönhető, hogy a korunkban is igen aktív ukrán maffia az állami és hadseregbeli szereplőkkel békés egyetértésben dézsmálgatja a Nyugatról érkező segélyeket – melyeket aztán tekintélyes summákkért értékesít az első szembejövő vevőnek.
S itt valójában egyre megy, hogy ki fizet, mert azt már senki nem vizsgálja, hogy valójában kinél landol egy-egy pakk. Így kerül egyként Afganisztánba, az ISIS utódszervezeteihez, a pakisztáni piacokra és az európai alvilág kezébe a legmodernebb fegyverzeti technika.
Visszakanyarodva a bevezetőben említett „óriási tételben lehet fogadni” kitételre, leszögezhető, a frontról a romok és a lepusztult hátországba hazatámolygó, leszerelő százezrek azt fogják – ha nem is először, de – előbb-utóbb borítékolhatóan pénzé tenni, ami a kezük ügyébe kerül. S ez nem is nagy csoda, hiszen a családot el kell tartani akkor is, ha nincs (éppen) tisztességesen szerezhető jövedelem.
Márpedig Ukrajnában még jó ideig nem lehet effélére számítani akkor sem, ha végre beüt a nyugalom a határba. A kép persze nem lenne teljes, ha kihagynánk belőle az egyre inkább rettegő nyugati polgárokat, akiket a kormányaik látványosan magukra hagytak az illegális migrációval és az egyre romló bűnügyi statisztikákkal egyetemben. Ők is potenciális vásárlók – s bár egy-egy ügylet kétségtelenül nem hozhat gigászi hasznot, de a sok kicsi nagyon sokra mehet.
Felelős rendőrségi vezetők már a harcok kirobbanása után figyelmeztetést adtak ki, s igyekeztek fölhívni a döntéshozók figyelmét a veszélyre – látványosan nem sok sikerrel. Az pedig tényleg csak amolyan szomorú ráadás, hogy Ukrajnában kétharmados törvényhez kötött a jelenleg elképesztően megengedő (és gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált) fegyvertartási szabályok módosítása.
Érdemes fölidézni, az ukrán Rada minden esztendőben visszatérő módon volt zsenánt tömegverekedések színhelye, s a képviselők ennél szerényebb ügyekben is a szó szoros értelmében egymás torkának ugrottak. A szabad fegyverbirtoklás pedig egészen biztosan olyan témakör lesz, amin pont a politikai széttöredezettség okán nem fognak egymással dűlőre jutni a helyiek.
Ez pedig végképp illuzórikussá teszi az illegális ukrán fegyverkereskedelem lekicsinylésére alapozott nyugati politikusok véleményét.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250528-no-de-mi-lesz-a-fegyverekkel