Szerencsés az az ember, aki a magánéletében még nem szembesült az érzelmi zsarolás és a manipuláció eszköztárával. Az ukrán elnök esetében most helyben is vagyunk. –Nem mintha megértést kérnék tőled, de… – mondja X., majd sorra veszi a sérelmeit.
Ne gondold, hogy magamat tartom a legfontosabbnak, viszont… – így Y., mielőtt előtérbe tolná saját magát. – Figyelj, Viktor, nem akarok fenyegetőzni, de vannak itt fotók, videók, miegymás… – bratyizik Z., éreztetni akarván szavai súlyát.
Szerencsés az az ember, aki a magánéletében még nem szembesült az érzelmi zsarolás és a manipuláció eszköztárával. Z. esetében most helyben is vagyunk – a harmadik esetben már Zelenszkij ukrán elnökről beszélünk –, aki exkluzív interjúnak beállított önkioldásával a Válasz Online-t ajándékozta meg.
(Elkészültében Rácz Andrásnak, a „rendkívül objektív” Oroszország-szakértőnek is köszönetet mondanak; e ponton szinte az olvasó kér elnézést, hogy intim pillanatban toppant a szobába.) Zelenszkij olyan ügyesen „gázlángozik” – próbál bennünket elbizonytalanítani, leplezendő a saját szándékait –, hogy ha a fronton is ilyen hatásos lenne, már Szibériában ütnék a muszkát a dicső ukrán csapatok. Mindenesetre emberére talált a magyar közvéleményben, mert mi ez ügyben nem vagyunk jó áldozatok.
Az érzelmi zsarolás arra épít, hogy a másik fél valamennyire együttérez veled. Tény, hogy 2022-ben Oroszország támadta meg Ukrajnát, ahogyan az is, hogy a több mint három éve tartó háború óriási áldozatokat követel az ukránoktól. Különösen együttérzünk a civilekkel.
Sőt valamennyire még Zelenszkijjel is, aki több mint ezer napja „idegállapotban” él, noha aki – ahogy a mondás (nem ilyen finoman) tartja – a legősibb női mesterséget választja, ne csodálkozzon, ha nem csak bókolgatnak neki. (Ő akart ukrán elnök lenni olyan időszakban, amikor Kijev már kihúzta a gyufát, a Nyugat pedig a „minszki folyamattal” elaltatta Putyint.) Akárhogy is, e valamekkora együttérzésünknek korlátai vannak. Főleg – bár nem kizárólag – amiatt a jogfosztó magatartás miatt, amellyel Ukrajna (különösen az elmúlt tíz évben) a kárpátaljai magyarságot sújtja.
Mégis, kinek érzi magát Zelenszkij, hogy a magyar kormányfőt – a huszonhét tagú Európai Tanács korelnökét, akit hárommillió magyar támogatott a legutóbbi országgyűlési választásokon – Európa-ellenesnek nevezze? Volodimir Olekszandrovics mondja meg Szent István országának, hogy merre, hány méter Európában? Nem fordítva vettük ma véletlenül fel a katonazöld molinót, goszpogyin Zelenszkij?
De a finom falatok csak eztán következnek. Zelenszkij közli: nem akar beavatkozni a magyar belpolitikába, majd… beavatkozik a magyar belpolitikába. Megkérdőjelezi Orbán Viktor legitimitását („pozíciója nem tükrözi Magyarország egészének álláspontját”); pont ő, akinek lejárt az elnöki mandátuma, és az állami intézményrendszer – nem pedig a nép – tartja a felszínen a háborús helyzetre való tekintettel. Értjük, hogy már alig várja Magyar Pétert, de fogadja el, hogy mi meg nem.
A döntőnek szánt tus – az interjú legalja – pedig ez az állítás: „Nem szeretnék senkit fenyegetni, de tényleg minden a birtokunkban van.” Zelenszkij a kémbotránnyal kapcsolatban vádaskodik, inszinuálja a magyar katonai hírszerzést, fotókról és videókról beszél. Jól ismerjük az ilyen – könnyen blöffölő – zsarolást Kelet-Európában.
Ehelyett is szívesebben olvastunk volna egy-két – persze kérdésekkel kikényszerített – választ Ukrajna uniós felkészültségéről, tekintettel például a korrupcióra, a közegészségügyi kockázatokra és a GMO-élelmiszerekre. De erre még várnunk kell, ahogy Zelenszkijnek is az EU-tagságra.
https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/2025/06/zelenszkij-orban-ukrajna-haboru-vadaskodas