A német CDU/CSU politikusai a sorkötelezettség visszaállítását sürgetik

A német CDU/CSU politikusai a sorkötelezettség visszaállítását sürgetik, míg az SPD inkább önkéntes szolgálattal bővítené a Bundeswehr létszámát. A vita komoly feszültséget okoz a koalíción belül.

A dpa felidézte, hogy Jens Spahn (CDU), az iniópártok frakcióvezetője a Rheinische Postnak nyilatkozva kijelentette: „el kell kezdeni a sorkötelezettség visszaállításának előkészítését”. Szerint a Bundeswehr feltöltéséhez akár 60 ezer új katonára is szükséges lehet, amit önkéntes alapon nem biztos, hogy el lehet érni.

Az SPD frakció védelempolitikai szóvivője, Falko Droßmann ezzel szemben arra figyelmeztetett, hogy a Bundeswehr infrastruktúrájának fejlesztése és vonzó, rugalmas karrierutak kialakítása sokkal fontosabb, mint „a kényszerre építő megoldások”. Az SPD szerint jelenleg is dolgoznak egy új, önkéntes alapú szolgálati modell kialakításán.

A koalíciós szerződés nem tartalmazza a „Wehrpflicht” (sorkötelezettség) kifejezést, hanem egy „új, vonzó, önkéntes alapú katonai szolgálatról” szól. Ugyanakkor a védelmi miniszter, Boris Pistorius (SPD) korábban úgy nyilatkozott: csak akkor maradhat önkéntes az alapszolgálat, ha a toborzás így is biztosítani tudja a szükséges létszámot.

A baloldali Linke párt élesen bírálta a konzervatív javaslatot. Christian Görke, a párt parlamenti frakciójának vezetője szerint „a fegyveres szolgálat mindig erőszakkal jár, senkit sem szabad erre kényszeríteni”. Hozzátette, hogy még konkrét tervek sincsenek a Bundeswehr jövőbeli feladatairól, így a sorkötelezettségre tett javaslat „előreszaladás”.

A német sorkötelezettséget 2011-ben függesztették fel, de nem törölték el. Az Ukrajnában zajló háború és a NATO-n belüli elvárások miatt az utóbbi időben ismét napirendre került a kérdés.

Érdemes megemlíteni, hogy több portál is megkérdezte az olvasói véleményét. Az eredmény meglepő: a német Yahoo-n például a válaszadók több mint kétharmada támogatta a sorkötelezettség visszaállítását. Ez felveti a kérdést: ha ennyire népszerű a fegyveres szolgálat, akkor miért okoz problémát a Bundeswehr jelenlegi állományának feltöltése?

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250615-beleremegett-a-koalicio-a-nemet-sorkotelezettseg-visszaallitasarol-szolo-vitaba