Újabb 1200 elhunyt ukrán állampolgár, köztük számos katona földi maradványát szállították vissza Oroszországból, közölte az Ukrán Hadifogolykezelési Koordinációs Központ. Ukrajna és Oroszország Isztambulban állapodtak meg a holttestek cseréjéről. Hadifogolycserére is sor került a két ország között.
A hazaszállított holttestek Ukrajna több régiójából – köztük Donyeck, Zaporizzsja, Harkiv, Herszon, Luhanszk és Szumi megyékből – származnak. A holttestek azonosítását a belügyminisztérium és az egészségügyi tárca igazságügyi intézményei végzik.
Az elhunytak végső búcsúztatása előtt teljes körű törvényszéki vizsgálatot folytatnak le, hogy biztosan megállapítható legyen személyazonosságuk. Kijev közölte, hogy újabb 1200 elesett katona holttestét is visszakapta Oroszországtól. Oroszország szerint Ukrajna egyúttal nem adott át holttesteket.
Ezen a héten ez már a negyedik fogolycsere a júniusi isztambuli megállapodások keretében. Az orosz védelmi minisztérium a Telegram alkalmazásban jelentette be, hogy orosz katonák egy újabb csoportja tért haza Ukrajnából.
Néhány nappal korábban Ukrajna váratlanul elhalasztotta a hadifoglyok kicserélését és az elesett katonák holttestének átvételét is. A pénzkérdés és a halottasházak telítettsége is gondot okozott az ukrán elnöknek, ezért Kijev elutasította, hogy átvegye a fronton elesett katonái maradványait Oroszországtól.
Az átvétel automatikusan kártérítési kötelezettséget von maga után az elesettek hozzátartozóinak. A fegyveres erők külön egységei szállították el végül a holttesteket az illetékes igazságügyi intézményekhez, ahol megkezdődött az azonosítás és a családok tájékoztatása. A folyamatban többek között az ukrán belügyminisztérium, az ukrán parlament emberi jogi biztosa, az eltűnt személyekkel foglalkozó titkárság, a katasztrófavédelem és a hadsereg is részt vett.
Mint arról lapunk is beszámolt, a holttestcsere az isztambuli béketárgyalások eredményeként valósulhatott meg. Az ukrán és orosz küldöttségek június elején állapodtak meg arról, hogy nem csupán a súlyosan sebesült és beteg hadifoglyokat, hanem az elesettek földi maradványait is visszaadják egymásnak.
A nagyszabású cserefolyamat június 9-én kezdődött, amikor fiatal, 25 év alatti hadifoglyok térhettek haza. Június 10-én súlyosan sebesült és krónikus beteg foglyok visszaszolgáltatására került sor.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/06/ukrajna-oroszorszag-holttestek