Nehéz lenne elvonatkoztatni attól a benyomástól, hogy az EU által tervezett, az orosz energiahordozókra vonatkozó tilalom valójában nemcsak Moszkva ellen irányul, hanem Magyarország meggyengítését is célozza. Brüsszel azzal indokolja lépését, hogy Oroszország az energiahordozók eladásából származó bevételeit az Ukrajna elleni háború finanszírozására fordítja.
Ez az érvelés azonban több sebből is vérzik. Naivitás lenne azt hinni, hogy ha Magyarország egyetlen köbméter gázt vagy egyetlen liter olajat sem vásárolna Oroszországtól, az akkora ütést mérne a moszkvai költségvetésre, hogy az orosz gazdaság összeomlana, a háborút elvesztené, Ukrajna pedig győztesen zárná a konfliktust.
Az EU szankciós terve pedig egyre inkább nevetségessé válik: nemcsak a lóláb lóg ki belőle, hanem az egész ló is. Ha a 16. szankciós csomag sem hoz áttörést, akkor vajon mit várnak attól, ha Magyarország nem importálna orosz fosszilis energiahordozót?
Kétségtelen, hogy az EU legtöbb tagállama – már amelyik képes volt rá – igyekezett leválni az orosz energiahordozókról. De ha mélyebbre ásunk, kiderül: az Oroszország elleni energetikai „háború” inkább színjáték, mint Moszkvára történő nyomásgyakorlás.
Számos uniós ország ugyan nem vásárol közvetlenül orosz nyersolajat, ám Indián keresztül továbbra is nagy mennyiségben jut hozzá orosz eredetű olajszármazékokhoz. A hatalmas dél-ázsiai ország gyorsan felismerte a szankciós politika nyújtotta üzleti lehetőségeket – vagy valakik erre felhívták a figyelmét. Az sem kizárt, hogy Brüsszel eleve úgy alkotta meg a szankciókat, hogy azok India igényeihez igazodjanak.
India eddig is vásárolt orosz olajat, de az utóbbi években ez a mennyiség megtízszereződött, miközben az indiai ipar energiaigénye nem indokolja ezt a drasztikus növekedést. A többletolajat elsősorban az EU-ba exportálják. A kivitel előtt azonban „átcímkézik”, fel is dolgozzák, sőt az igazi trükk az, hogy némi indiai eredetű olajjal összekeverik, így már laboratóriumi eszközökkel sem lehet megállapítani a valódi forrást.
Németország például leállította az orosz nyersolaj közvetlen importját, de közvetítőkön keresztül 2024-ben mégis 113 millió dollár értékben vásárolt feldolgozott orosz olajat. Franciaország sem vált teljesen függetlenné az orosz energiahordozóktól: 2024 első negyedévében 600 millió euró értékben importált cseppfolyósított földgázt.
Mivel a tervezett tilalmak egy része már 2028. január 1-jén életbe léphet, érdemes megvizsgálni, mi áll valójában a háttérben. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarországon 2026 tavaszán országgyűlési választások lesznek, és Brüsszel célja az ellenzék hatalomra segítése. Ha valóban ebben bíznak, akkor az uniós vezetés éppen a pártfogoltjaikra gyakorolna nyomást.
De ennél valószínűbb, hogy Brüsszel nem biztos a „politikai váltás” sikerében, és a szigorú energiatilalmat már az újraválasztott polgári kormánynak szánja. Ez egyfajta büntetés, figyelmeztetés és zsarolás egyszerre. Bármit is mondanak, az orosz energiahordozók ma sem nélkülözhetőek Európában. Minden csak azon múlik, hogy ki, milyen módon és milyen kerülőutakon jut hozzájuk.
Az egész tilalmi politikát egyesek a szakzsargonban „Ursula von der Leyen–Zelenszkij-tervnek” nevezik, nem véletlenül. A legfontosabb kérdés azonban továbbra is nyitott: miként lehetséges, hogy az Európai Unió vezetése egy kívülálló országgal lép szövetségre egyik tagállama ellen? Ráadásul kifejezetten azzal a szándékkal, hogy azt a lehető legnehezebb helyzetbe hozza.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20250621-a-brusszeli-szankciok-celtablaja-magyarorszag