Az orosz–ukrán háborúnak van egy mellékfrontja. Itt nem dörögnek a fegyverek, senki nem hal meg, a résztvevő felek tárgyalóasztal mellett beszélik meg a dolgokat. A tárgyalások témája pedig nem más, mint az, hogy miképpen lehet túladni Ukrajna felföldi ásványkincsein. Most éppen a stratégiai fontosságú lítium van terítéken, de veszélybe került a lelőhely elidegenítésének terve, mert az oroszok elfoglalták a leendő bánya helyszínét.
Sevcsenko egy kis falu délkelet Ukrajnában, a térképen is nehezen található meg. Ennek ellenére az orosz és az ukrán erők az elmúlt hetekben ádáz küzdelmet folytattak elfoglalásáért. Végül is a Kreml csapatai pár nappal ezelőtt bevonultak a településre, és ezt győzelmi mámorban jelentették be.
De miért hozott mindkét fél jelentős áldozatot egy kis település birtoklásáért, amely az ukrán–orosz frontvonal közelében van? Ha bárki is azt gondolná, hogy a hadi helyzet okán mozgósított mindkét oldal komoly katonai erőt, akkor nagyon téved.
A titok szabad szemmel nem látható, a föld alatt rejtőzik, és rendkívül értékes. Sevcsenko ugyanis egy hatalmas, stratégiai jelentőségű lítiumlelőhely szomszédságában fekszik. A föld mintegy 1,2 millió tonna érckészletet rejt magában, amelynek rendkívül magas, másfél százalékos a lítiumtartalma. Az előrejelzések szerint a világpiacon a lítium tonnánkénti ára éves szinten nyolcezer dollár körül alakulhat.
Azt nem lehet mondani, hogy a világpiacon hiány lenne lítiumból, mert az utóbbi időben számos bányát nyitottak Ausztráliában, Argentínában, Chilében. Több új lelőhelyet is találtak, például Kínában, de még Szerbiában is. Mindezek ellenére a szó szoros értelmében véres erőfeszítések zajlanak – ahogy ez történt most a fronton is – a lítiumbányák megszerzésének érdekében.
A lítium rendkívül fontos nyersanyag, mert alapvető szerepet játszik az energiatárolásban, különösen a lítiumion-akkumulátorok felhasználásával. Az elektromos járművek lítiumigénye a teljes világkereskedelem hetven százalékát teszi ki.
Fel kell tennünk a kérdést: ha nincs hiány lítiumból, akkor miért ez a nagy „tülekedés” az értékes fém megszerzésére? Az ember azt várná, hogy a túlkínálat miatt az eladók egymás alá licitálnak az ár megállapításánál. Ez a feltételezés azonban nem életszerű.
A lítiumkitermelők ugyanis manipulálják a piacot, ha kell, visszatartják az eladásra kínált értékes fém egy jelentős mennyiségét, hogy magasan tartsák az árakat. Ezen kívül stratégiai készleteket halmoznak fel, mert például a hadiiparnak is szüksége van a lítiumra.
Pontosan ezt látjuk az olaj esetében is. Amerika a magas világpiaci árakban, míg Szaúd-Arábia a minél nagyobb mennyiségű eladásban érdekelt, ezért még Washington kérésére sem hajlandó a fekete arany kitermelését visszafogni.
De ez lenne még a kisebbik baj, a piac előbb-utóbb korrigálja majd az árakat. A nagyobbik probléma, hogy a lítiumot birtokló államok geostratégiai fegyverként használják a sok területen nélkülözhetetlen fémet.
Mert hogyan is merül fel a probléma? Amelyik országnak van lítiuma, az a legmodernebb eszközöket is gyártani tudja. Amelyiknek pedig nincs, az lemarad a technológiai versenyben. Tehát az eladók saját gazdasági és politikai érdekeik szerint „szemezgetnek” a vásárlók között, vagyis fegyverként használják a lítiumot. Így aztán a lítium és a többi felföldi ásvány birtoklása a nagyhatalmi játszmák eszközévé vált.
Mit tett például Nagy-Britannia? A gyarmati múltból örökölt gondos előrelátás okán, már ideje korán nekilátott az értékes ásványi anyagok megszerzésének kivitelezéséhez. A dolgok oda jutottak, hogy az akkori kabinet kereskedelmi minisztere már jó egy évvel a háború kitörése előtt legalább tíz üzleti megbeszélést tartott az Ukrajnában található ásványok megszerzése érdekében.
Most már azért jobban megérthetjük, hogy egy évvel később miért pont Boris Johnson utazott „lóhalálában” Kijevbe. A brit miniszterelnök ráparancsolt Zelenszkijre, hogy folytassa a háborút, és ezért rúgja fel a már megkötött isztambuli tűzszüneti megállapodást.
Johnson tudta, hogy mit csinál, mert idén, négy nappal Donald Trump elnöki beiktatása előtt, Zelenszkij váratlanul Londonba termett. Akkor már nem Johnson volt a brit kormányfő, de a birodalmi gondolkodás tovább élt. A két ország – a katonai együttműködést leszámítva – a gazdaság szinte minden területére kiterjedő, száz évre szóló stratégiai együttműködési szerződést kötött. Ebbe beletartozott az ásványi anyagok kibányászása is. Most kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy miért tart ilyen sokáig ez a háború.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250630-a-kulfoldi-befektetok-mar-jo-elore-lenyultak-az-ukran-asvanykincset