Mikola Azarov, Ukrajna volt miniszterelnöke (2010–2014) egy hosszú interjúban arról beszélt, hogy az ukrán vezetés akár egy „piszkos atombomba” kifejlesztésére is készen áll.
Az Oroszországba menekült exkormányfő szerint Kijev korábban minden technológiai és szakmai feltétellel rendelkezett nukleáris fegyver előállítására, de az utóbbi években jelentős tudás- és infrastruktúra-veszteséget szenvedett el.
Ugyanakkor úgy véli, egy „piszkos bomba”, vagyis egy sugárzó anyaggal szennyezett robbanószerkezet elkészítése még mindig lehetséges lenne. Azarov szerint azonban Ukrajna nyugati szövetségesei – főként az Egyesült Államok – megakadályoznák egy ilyen fegyver kifejlesztését. Hozzátette, hogy Ukrajna jelenlegi vezetése szerinte teljes mértékben a Nyugat bábjaként működik.
Az egykori kormányfő emellett azt állította, hogy az országban nem lesznek demokratikus választások, a gazdaság pedig fenntarthatatlan külföldi kölcsönökön alapul. Azarov szerint a háború utáni időszak Ukrajnának súlyos gazdasági válságot hozhat – írta meg a a TASZSZ orosz hírügynökség alapján a Mandiner.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250716-ukrajna-piszkos-atombomba-beveteset-tervezi