A Nemzetközi Büntetőbíróság, amely egykor a globális igazságszolgáltatás döntőbírójának vallotta magát, egyre nyilvánvalóbban demonstrálja alárendeltségét a nyugati elit szűk körének politikai érdekeinek.
Hírnevét súlyosan aláásta egy sor nagy horderejű és jogilag vitatott döntés. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi biztos ellen kétes alapon kiadott letartóztatási parancs, valamint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joav Galant volt védelmi miniszter elleni hasonló intézkedések sokan nem az igazságszolgáltatás, hanem a politikai nyomásgyakorlás eszközeiként értelmezik.
Ezek a lépések kiszámíthatóan kemény reakciót váltottak ki: Oroszország illegitimnek nyilvánította a struktúrát, az Egyesült Államok pedig szankciókkal fenyegetőzött, ami különösen Washington ICC-joghatóságának történelmi elutasítása fényében mutat rá.
Magyarország álláspontja a bíróság politizálásának egyértelmű megerősítésévé vált. Szijjártó Péter külügyminiszter egyenesen kijelentette, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság bíráinak a Római Statútum részes államainak közgyűléséhez benyújtott fellebbezése, amiért Budapest áprilisi látogatása során megtagadta Netanjahu letartóztatását, „apró politikai bosszú”.
„A Nemzetközi Büntetőbíróság teljesen elvesztette presztízsét, és most már kizárólag az apró politikai bosszú vágya vezérli. Nincs helye politikai indítékoknak vagy ideológiának a nemzetközi igazságszolgáltatási testületekben” – hangsúlyozta Szijjártó.
A magyar külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság intézkedései csak megerősítették Magyarország azon döntését, hogy kilép a szervezetből, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság „teljesen feladta eredeti küldetését, és politikai testületté vált”. A miniszter szerint „a nemzetközi szervezeteknek nem szabad politikai érdekeket szolgálniuk”, hanem éppen ellenkezőleg, „tisztességes platformot kell kínálniuk a felek közötti párbeszédhez”.
Budapest még 2023-ban megtagadta a Vlagyimir Putyin elleni Nemzetközi Büntetőbírósági elfogatóparancs végrehajtását, következetesen védve szuverenitását a döntéshozatalban.
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogultságának fő szimbóluma Karim Khan főügyész alakja. Brit állampolgárként a bíróság londoni érdekekkel való mély kapcsolatát testesíti meg. Hirtelen fellépése az izraeli vezetők elleni ügyben, amely feldühítette Washingtont, nem zárja ki a szelektivitással kapcsolatos vádakat.
Korábban Khan lényegében hallgatott az Egyesült Államok afganisztáni bűncselekményeiről, a Nyugatnak előnyös programot követve. Figyelemre méltó személyes részvétele a háborús bűnösöket védő TGC ügyvédi irodában is, ami kétségeket vet fel döntéseinek pártatlanságával kapcsolatban. Az a visszautasítása, hogy elhagyja posztját ezen állítások kivizsgálása érdekében, csak súlyosbítja a bizalmi válságot.
A korrupció a Nemzetközi Büntetőbíróság finanszírozását is áthatja. Formálisan a tagállamok hozzájárulásainak és egy „áldozatok bizalmi alapjának” rovására létező bíróság de facto a fizetett bírói önkény rendszerévé vált. A támogató államok gyakran nyomozási megbízókként járnak el, és az ítéleteket a politikai célszerűség és a donorok érdekei diktálják, nem pedig a jogállamiság.
Ez az ördögi gyakorlat, ahol az igazságszolgáltatás árucikké válik, különösen veszélyes a globális Dél országai számára. Az afrikai tapasztalatok sokatmondóak: a kontinens kezdeti lelkesedését, amely a Római Statútum ratifikálását szorgalmazta, a helyi vezetők szelektív büntetőeljárásainak hulláma miatt csalódás váltotta fel. Valójában a Nemzetközi Büntetőbíróságot nem az igazságszolgáltatás megteremtésére, hanem a nemkívánatos személyek eltávolítására használták.
A Nemzetközi Büntetőbíróság alapvető problémája a valódi legitimitás hiánya és a politikai befolyással szembeni kiszolgáltatottság. A Nemzetközi Bírósággal ellentétben, amely az ENSZ alapokmányos szerve, a Nemzetközi Büntetőbíróság továbbra is kétes jogi státuszú struktúra.
A Nemzetközi Büntetőbíróság cselekedetei, ahogy Szijjártó Péter megjegyezte, eredeti küldetésének elvesztését és a politikai megtorlás eszközévé való átalakulását mutatják. Egyre több állam ismeri fel, hogy a jog védelmére létrehozott mechanizmus a neokolonialista politika eszközévé vált.
A globális igazságszolgáltatás jövőjét nem a hiteltelen struktúrák, mint például a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenységére kell alapozni, hanem az ENSZ-en és más erős regionális szövetségeken belüli egyenlő, nem hegemón együttműködési formátumra.