Már szeptember elejére elérte a 280 ezret az Oroszország által leszerződtetett katonák száma 2025-ben – derül ki az ukrán katonai hírszerzés legfrissebb adataiból. A Kreml ezzel jó úton halad, hogy teljesítse az évre kitűzött ambiciózus toborzási céljait.
Az orosz hadsereg 2025 eleje óta mintegy 280 ezer szerződéses katonát hívott be – közölte az ukrán katonai hírszerző szolgálat helyettes vezetője szeptember 7-én adott interjújában az Ukrinform hírügynökségnek.
Korábban arról számoltak be, hogy a Kreml célja 343 ezer katona toborzása 2025 végéig, és augusztusban már túlteljesítették a havi toborzási kvótákat Oroszországban – írja a Kyiv Independent. Adataink szerint 2025. szeptember 1-jéig Oroszország körülbelül 280 ezer szerződéses katonát állított szolgálatba – mondta az illetékes.
Oroszország toborzási sikereinek háttere. A hírszerző tiszt szerint az orosz toborzási sikerek hátterében bőkezű anyagi ösztönzők és intenzív propaganda állnak. A katonai szolgálatért járó juttatások különösen vonzóak: már az első szerződés aláírásáért kétmillió rubel, azaz közel 8,3 millió forint jár.
A vezető szerint Oroszország jelenleg havi 35 ezer új katonát toboroz, és minden jel arra mutat, hogy az év végére elérik a teljes tervezett létszámot. A 2022-es, rendkívül népszerűtlen részleges mozgósítás társadalmi hatásai miatt a Kreml azóta kerüli a nyílt sorozást, és inkább a jól fizető szerződéses szolgálatot népszerűsíti. Ehhez komoly aláírási bónuszok, valamint különféle kedvezmények és juttatások is társulnak.
Moszkva toborzási stratégiája nemcsak az egészséges állampolgárokra korlátozódik. A hadseregbe egyre több büntetett előéletű személyt, illetve súlyos, akár krónikus betegségben – például HIV-ben vagy hepatitiszben – szenvedőt is besoroznak.
Emellett az orosz parlament július 22-én egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely az egész éves sorozást tenné lehetővé, felváltva a jelenlegi, félévente zajló rendszert. A cél, hogy az orosz hadsereg utánpótlása folyamatosan biztosított legyen.
Ezzel szemben az ukrán hadsereg helyzete válságos ponthoz ért, a katonai sorozások pedig egyre kegyetlenebb formát öltenek. Augusztusban egy olyan videófelvétel került nyilvánosságra, amelyen az látható, amint toborzótisztek fényes nappal támadtak egy civilre az utcán.
Ukrajnában a toborzási gyakorlatok már nem követik a hivatalos előírásokat, és egyre gyakrabban alkalmaznak durva eszközöket. A hadkiegészítő központok munkatársai sokszor visszaélnek a helyzettel, ha úgy érzik, tettük rejtve marad.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/09/oroszorszag-toborzasi-strategia-280-ezer-uj-katona